Városi reáliskola, Esztergom, 1891

Epikus népköltés. I. Mondaköltés. Kinyilatkoztatások történtek régente s történnek ma is. E kinyilatkoztatások az emberi nem nevelésének eszközei s a természetben és az embervilágban egyaránt jelentkeznek. A természetben találjuk, — a mint Goethe mondja — az örök egységet, amely s o k fé 1 e k é p nyilatkozik meg. Ennek a szemlélése vált a régi pogányokra nézve költészetük és hitük forrásává. Benső világuk ösztönözte őket, hogy Istent keressék s a korlátolt értelem a teremtő helyett csak a teremtett dolgokat látta. A természet és természeti erők keletkezése és működése kötötte le képzeletüket s költészet és vallás náluk egybeolvadtak. Ma is látunk a természet szent uralmában istenit és költőit, de nem abban az értelemben, mint ama gyermekies őskor emberei. Jobban megértjük az Isten kinyilatkoztatásait az embervilágban, bensőnkben és a történelemben. Ebben az utóbbiban megkülönböztetjük az általános és különös kinyilatkoztatásokat, a mint azok az ó- és uj-szövetségben nyilvánultak. A legeredetibb kinyilatkoztatások közé tartozik a költészet úgy az egyes emberben, mint egész népben. Ez nem csupán egyes emberek magán öröksége, hanem egész világnak és népeknek szóló adomány. Egyének és népek a költészetben ép úgy, mint a nyelvben együttesen működnek. A költészet nincs egyes népekhez és időhöz kötve, ápolja azt a legkülönbözőbb korokban majdnem valamennyi nép. Még a legvadabb népeknek is megvannak a maguk dalai. A költészet tartalma a szellem végtelen birodalma, az emberek érzelmei és tettei, a világ és Istennek uralma ezek