Városi reáliskola, Esztergom, 1877
egyéb adó, vám és tehertől fel voltak mentve. Háború idején 50 lándzsással táboroztak a királyi hadseregben. 4. Bányákat szabadon művelhettek. Grófjukat, papjaikat, bíróikat szabadon választották, az országgyűléseken képviseltettek, s minden okirataikat, Ítéleteiket „Universitas Provinciáé Scepusiensis" vagy „Provincia 24 Regalium Civitatum" név alatt adták ki és saját pecsétükkel erősítették meg. Hasonló szabadsággal birtak az erdélyiek is. Az erdélyi szászok története a hazai történet egyik legérdekesebb részét teszi, nemcsak azért, mivel a szászok Érdél)' lakosai közt tekintélyes állást foglaltak el, hanem mert az általuk gyarmatosított vidékek ugy a régi, mint az ujabb időben a szellemi és anyagi haladás jeles emeltyűi valának. A szászok mint láttuk a X-ik századtól kezdve a XIII-ik század második feléig költöztek be hazánkba. Ezek néma tulajdonképeni szász germán néptől származnak'), nem is egy eredetűek, hanem különböző időkben Flandriából, a Rajna vidékeiről, Franconiából 2) és Nürnberg környékéről jöttek és itt egy nemzetiséggé törődtek össze. Még II Endre idejében alig voltak egy nemzetté tömörülve, mert Tamás salonai esperes, elbeszélvén a királynak a keresztes háborúba elindulását azt mondja: „Praecessit Regem et Ungaros ingens Saxorum multitudo" (1217). De az Andreanumban 1') már mint „fideles hospites nostri Theutonici Ultrasylvani universi" s még tovább „quod universus populus a Varas usque in Boraith, cum terra Siculorum, terrae Sebus et terra Daurus unus sít populus" Beköltözködésüknek kettős irányát szoktak megkülönböztetni : a nyugatit és észak-nyugatit. A nyugatiak a Maros jobb partján, Gyulafehérvárott, a püspöki székhely közelében Karakó és Magyarigen nevü helyeken telepedtek meg, honnan a Küküllő, Olt völgye 4) és a Bárcaság felé húzódtak. ») A szász nyelvjárás sajátságai nem lelhetők fel az erdélyi szászok nyelvjárásában, mi a jelzett állítás mellett szól. ») Regestálc 4. 7. 8. számai. ») II. Endre szabadság levele, melyet a szászok 1224-ben nyertek. M Teutsch G. D. Gesch. der Siebenbiirger Sachsen. Brassó 1852. 17.
