Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1942

12 Emlékezés Redhányi Kálmánról Csendben, a lélek elfőj thatatlan, békés derűjében távozott a földről, ahova öröm és baj kötözi a zaklatott zarándoklás teremtett gyermekét. Koporsója fölött elsírt az Egyház búcsúzó éneke, amely a halál gyötrő keserveiről panaszkodik. Piros diákszívek virágfüzérbe fonódó koszorúi borultak, simultak fekete ravatalára. Most, hogy a budai temető földes sírján kissé megszikkadtak a könnyek záporozta rögök, a szentelt fájdalom halkan emlékező hangján szóhoz kezd az Alma Mater is. Egyik leghűségesebb, legnagyobb fia volt az ősi intézetnek. Itt aprózta az iskola falai között bátortalanul nekiinduló, kezdő lépéseit. Itt komolykodott a nagy diák teremtő erőbe feslő acélos akaratával, tettekbe szökő munkakedvével, munkaerejével. Szívét, lelkét a tanítás apostoli tüze forrósítja. Nagy, lelkes tanárok utat mutató példáján lelkesül. Maga is tanár lesz a szó legigazibb, legszentebb értelmében. Életének sorsát a magyar ifjúság áldozati oltárára helyezi, melynek mindene akart és tudott is len/ni ! Európai látókör, elragadó tudás, tiszta látás és főkép meleg szív gyűlik nála egybe örökös ünnepi találkozóra. A megsóvárgott új idők magyar tanárának és nevelőjének el nem muló példaképe. Társtalan, testvértelen időben nagy, szent, életerős gondolatokat hasogat ki lelkéből- Az ifjúság bálványozott lapjában, a Zászlónkban olyan hangokat üt meg, amelyek hallatlanul új, merész megszólalásukban csaknem forradalmi csengésűek. Ma önzőn vagy önzetlenül, leplezetten vagy leplezetlenül sokan kínálják magukat az ifjúságnak kelendő árúkkal agyonrakott, divajos piacán. Akkor csak a legértékesebb kevesek kötelezték el magukat az élet szent csíráit hordozó szép és boldog jövendőnek, a magyar ifjúságnak áldozatos szolgálatára. A keveset beszélő kiválók között ő szólt a legkevesebbet, a tűz lázával dolgozók között ő munkálkodott a legtöbbet. Huszonöt esztendőn keresztül szerkesztette a Zászlónkat, Nagy lelkének kincsekkel dús tárházából szórta az ifjúság közé a derű aranyát, a jóság melegét, a tudás kristályos gyémántiát. A másoktól leghangosabban kiáltozott gondolatok az ő agyában születtek meg. Itt-ott megvillanó eszmék az ő fogalmazásában csillantak meg, sorakoztak rendbe a legtisztábban, legmelegebben. A magvar ifjúság szerény mindenese királyi adományokkal hálálta meg a lelkeknek paranccsal nem erőszakolható ragaszkodását. A legszebb emberi közösség fejlődött ki közte és a fiúk között. A kisebbeknek meséket fűz, történeteket mond. A nagvobbaknak könvvet ad kezébe, segítőnek áll melléíük vajúdó nehézségeikben, tffvötrő kétségeikben. Megszínesíti képzeletüket, nemes, felemelő célokat tűz szomías, éhes lelkük elé ! A mult század végső évtizedeiben, az újnak kezdő lépcsőfokán nagy a káosz az írók és „irodalmi emberek" zavaros, más ideálokat valló, sőt ideáltalan világában. Ebben a tengelytelen, bomló kavarodásban sokszor kábultan áll egvszerű, érintetlen, tiszta gyereklelke. De nem tágít a kristályos vizek szűzi forrásfejétől s dalban, prózában a felül valók énekét és