Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1929
6 nem maradhatott állandóan egy helyen. A király egyik vármegyéből a másikba ment a vármegye-ispán működésének megvizsgálására, a nép ügyeinek meghallgatására, bíráskodásra; ott vette át az adót és a vármegye népe ott gondoskodott a király udvarának ellátásáról, míg a király ott tartózkodott ; az akkori közlekedési viszonyok között ezt máskép nem is lehetett gazdaságosan megoldani. A királyi palotát nem szabad a mai fogalmak szerint elképzelnünk. Szent István (illetőleg Géza) esztergomi palotája eredetileg bizonyosan nem volt valami aranytól-márványtól csillogó építészeti remekmű, hanem inkább olyanforma palota, amilyenről századokkal előbb Attila udvarának leirásában Priszkosz rétor adott képet. Valószínűleg az sem mindjárt fenn a várhegyen volt, hanem lenn a síkon, közel a Kisduna partjához (kb. a járásbirósági épület környékén.) A várhegyen emelkedő királyi palota már a XI. század, Szent István alkotása. Amikor tehát a királyi udvar Esztergomban tartózkodott, a kis Imre herceg is itt volt : itt élte a játszi gyermekkor boldog éveit. Szülei nagy szeretettel vették körül. Maga Szent István király, mikor megírta számára az Intelmeket, bevezetésképen így szólítja meg: „Gyermek vagy édes kicsi szolgám, pelyhes ágy lakója, akit minden gyönyörűségben féltő gonddal neveltünk." Szent Istvánnak született ugyan több fia is, de valamennyi kis gyermekkorában meghalt. Imre herceg volt tehát legfőbb apai öröme, hiszen őbenne láthatta utódát a trónon, kire nyugodtan rábízhatja népének kormányzását, a fiatal magyar kereszténység védelmét. Ugy is nevelődött. Arra nevelték gyermekkorának emlékei is. Az esztergomi Várhegyen már Géza fejedelem idejében állott a Szent Istvánnak, az első vértanúnak tiszteletére emelt kis templom, a magyar kereszténység egyik legfőbb eseményének, Szent István keresztelésének színhelye. De mellette Szent István buzgólkodása folytán szorgos kezek már építették az érseki kathedrálist a Szent Istvánt keresztelő Szent Adalbertnek tiszteletére. Szent Imre igen kis gyermek volt még, mindössze három éves, mikor (1010) fölszentelték a pompás bazilikát. De talán nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy éppen ez a székesegyház volt egyik irányt szabó gyermekkori emléke. A fényes bazilika a maga művészi alkotásaival, misztikus liturgiájával, énekeivel csak vonzó, felemelő, lelkesítő hatással lehetett a fejlődő gyermekre : ezzel ellentétben a királyi palota az akkori építészeti technika és az ilyen épületeknek jórészt katonai jellege mellett komornak, ridegnek tűnhetett föl, amit csak a benne lakók egyénisége ellensúlyozhatott. Az ezredik év Isten-várása egyébként is Európa-szerte fölélesztette a vallásos buzgóságot. Cluny és Montecassino hatása hazánkban, Esztergomban az újonnan megtértek odaadó hitével párosult. Minden megvolt tehát arra, hogy Szent Imre gyermeki lelke ideális hőst lásson Szent Adalbertben, a Krisztus hitének terjesztése közben vértanúságot szenvedett prágai püspökben, a magyar fejedelmi család első főpapjában. Es ugyanez a bazilika, az életet áldozó önlegyőzés mellett kezdettől fogva elébe állította a Boldogságos Szűz angyali tisztaságát, a keresztény tökéletességnek-»követésre legméltóbb mintaképét, akinek tisztelete őseinknél már Szent István korában nemzeti vonás lett. S a templom tanításához mint édes zene járult a jámbor szülők cirógató szava : első szent királyunk, a „Szentkirály" intelmei a keresztény államférfi és