Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1929

12 mas földsáncok, melyeket hatalmas fatörzsekből összerótt és földdel letakart erődítményeknek építettek ki, az idegen országok felé pedig több napi járásra terjedő pusztasággal, országválasztó közzel, úgynevezett gyepű-elvével biztosítottak meglepetések ellen. A gyepükön át csak ittott vezetett át út, ahol külön vár őrködött állandó katonasággal az ország biztonságán. Németország felé a Fertő, Hanság és a Rábca mocsarai között Kapuvár volt a határvédelem középpontja. A magyar sereg itt foglalt állást, vele szemben a németek semmire sem mentek. A gyepűelvén újabban keletkezett telepeket ugyan elpusztították, de egyszerre csak arra eszméltek, hogy egy nagy magyar sereg, melyben valószínűleg Szent Imre tevékenykedett, a Duna mentén fölfelé haladva, hátukba került, elfoglalta Bécset, úgyhogy a fáradt, sőt éhező német sereget már az a veszély fenyegette, hogy vissza sem tud vonulni. Konrád császár sietve kiadta a visszavonulási parancsot. A vissza vonulás azonban rövidesen fejvesztett meneküléssé változott, mert a magyar lovas csapatok szünet nélkül üldözve, zaklatva a futó németeket, a büszkén Magyarország leigázására indult birodalmi sereget úgy tönkre tették, hogy csak roncsok érkeztek belőle Németországba. A háború győzelmes befejezése után, melynek kivívásában Szent Imrének is kétségtelenül nagy része volt, a szent király bölcsesége a békét kereste. Konrád fia, Henrik bajor herceg szívesen fogadta Szent István követségét és szívesen beleegyezett a békefeltételekbe, melyek szerint a magyarok kiürítik Bécs városát, ellenben megtartják a Fischa— Lajta közét és a Duna-Morva megfelelő szögét. Részt vett-e Szent Imre ebben a diplomáciai műveletben, nem tudjuk, csak következtetjük, mert egy német egykorú följegyzés (a hildesheimi évkönyvek) dux Ruizorumnak, a ruizok hercegének, fejedelmének mondja, már pedig úgyszólván teljes bizonyossággal ezt az újonnan hódított területet vehetjük a ruizok, a régi rugiak földjének (Rugiland). Hogy Szent István éppen ennek az országrésznek kormányzójául rendelte fiát, már föltételezi azt, hogy annak megszervezésében tevékeny része volt. Még valószínűbbé teszi az, hogy Henrik herceg valószínűleg 1033-ban eljött hazánkba, Szent István udvarába és mind a magyar király, mind a bajor herceg újra esküvel fogadták a béke megtartását. Mivel ekkor már Szent Imre nem élt, a béke új megerősítésének csak úgy van értelme, ha föltesszük, hogy megkötésekor tulajdonképen Szent Imre egyezkedett a bajor herceggel. A hercegi országrész kormányzásában Szent Imre az uralkodói rátermettségnek már mint majdnem önálló fejedelem adhatta bizonyítékait. Huszonnégyéves, életerős ifjúember volt már, méltó büszkesége az öreg királynak, sokat igérő reménye a magyar nemzetnek, élő mintaképe a keresztény magyarnak. Szent István érezte, hogy az idő eljárt fölötte. Emberfeletti munkát végzett, mióta a trónra került ; örömmel látta mint zsendül palántába, amit ő vetett : a kereszténység a magyar ugaron, a magyar egység és erő Európa földjén. De tartott tőle, hogy jöhetnek még viharok és enyészetet hozhatnak a dúsan fejlődő szántóföldre. Udvarában is érezte, látta, hogy még nem veszett ki a Keleten ábrándozó pogány lelkület, hogy sokan még elfojtott indulattal várják a pillanatot, mikor újra üt az ő órájuk. Az ÁFjaádfiak közül Vazul csak színleg volt keresztény és szerte az országban sok helyütt égtek még pogány áldozati oltárok, nem sok helyütt állott még biztosan a kereszt.