Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1913

Főmagasságú és Főtisztelendő Dr. Csernoch János, bibornok, hercegprímás úr buzdító beszéde a kongreganista ifjakhoz 1913. december hó 7-én tartott kongregációi ünnepségen. Kedves Fiaim ! Tudom ugyan, hogy mindnyájan, kik tagjai vagytok a kongregációnak, tudjátok azt, hogy mi a kongregáció, de mégis — támaszkodva szent Ágoston egyik aranymondására: „Nunquam satis dicitur, quod nunquam satis discitur," hogy sohse hangoztatjuk elegendőképen azt, amit soha nem tanulhatunk meg elegendőképen, — akarok néhány szót a kongregációval összefüggőleg hozzátok intézni, annyival is inkább, mert tudom, hogy a kongregációt szeretitek, és amit szeretünk, arról szívesen beszélünk s abban szívesen tovább is gyönyörködünk. Kedves Fiaim ! A kongregációnak sokféle hivatása között egyike a legfontosabbaknak: a hitnek kegyeletes ápolása, annak a hitnek, amely a mi bethlehemi csillagunk, amely elvezet minket az Isten Anyjához és általa szent Fiához. Belépésünk a kongregációba egyértelmű a hitnek megválltásával, tagságunk a kongregációban pedig nem egyéb, mint hitünknek gyakorlása: elmélet és áldozat, Credo és gyakorlat egyúttal; az észnek meghódolása az isteni kinyilatkoztatásban rejlő isteni tekintély előtt és a szívnek áldozata az Isten Anyjának legtisztább szíve, előtt.