Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1912

10 ís volna a célja az ellenkezővel bárkinek is? Nem használ vele az iskolának, még kevésbbé önmagának, de igenis kiszámíthatatlan károkat okoz gyermeke jellemének kialakulásában s egész lelki műveltségén. Ha azt a gyermeket az iskola falain kivül is kellő rendhez és fegyelemhez nem szoktatják; ha azt tapasztalja, hogy akik őt környezik és vezetik egészen közönyösek szorgalma és viselete iránt; ha ezek a tanárok és az iskolai fegyelem iránt köteles tiszteletről könnyelműen vagy 'elitélőleg nyilatkoznak, ha az ifjú előmeneteléről a tanároknál sohasem tudakozódnak; ha az ifjút ott, ahová a tanár gondos szeme nem láthat, az iskolán kivüli társalgásban, olvasmányaiban, vagy bármi más foglalkozásában és szórakozásában figyelemmel nem kisérik, a romlás alkalmaitól és veszélyeitől nem óvják, sőt talán példájukkal veszélyeztetik is az iskolai vallás-erkölcsi nevelést, akkor bizony megsemmisítik a legjobban rendezett iskola és a legfáradhatatlanabb tanárok buzgó törekvéseit is, mert „a példa erősebben hat, mint az iskolai tanítás." Hálátlan, de mindenek felett szerencsétlen az ilyen gondolkodás és eljárás! Ma, amikor a tekintélyt sehol sem ismerik el azok, akik saját tekintélyöket mindenkivel el akarnák ismertetni, s akik nagy hangon hirdetik szerencsétlen agyrémszüleményeiknek általános igazságát, ma tehát kétszeresen is arra kell törekedni, hogy a gyermek már az anyatejjel szíjjá magába s érlelje tudatossá, hogy igenis van tekintély s ez Isten, az Ő helyettesei, a szülők és elüljárók, kiket tisztelni, szeretni, becsülni kell, kiknek minden figyelmeztetését, feddését hálás szívvel kell fogadni, mert minden szavuk, minden tettük rugója a tiszta, az önzetlen szeretet. Nem hiába mondja Tolstoj: „A nevelés nehéz és bonyolult dolog addig, amig a gyermeket akarjuk nevelni anélkül, hogy önmagunkat neveinők." £s sajnos, ez az „elnemismerés," ez a közömbösség rendesen nem azok részéről jön, akiktől ezt alacsonyabb műveltségöknél és tudatlanságuknál fogva nem is lehet rossz néven venni, hanem épen az u. n. „tanultak" részéről, akiknek azonban minden tudásuk mellett eddig elkerülte figyelmöket, hogy „önmagukat nevelték volna," Vannak, akiket csak túlságos szerénységök tart vissza s úgy gondolkodnak, hogy nem akarnak „alkalmatlankodni" a tanároknál, akik úgyis sokat foglalkoznak a gyermekkel. Hisz egész délelőttöket töltenek az iskolában, még szabad idejökben is diákügyekkel háborgassák?! Tudják meg tisztelt szülők, hogy a tanár nevelési munkedni, cp ugy szeretsz, mint tanulmányaidat és szüleidnek tekintsd őket, nem ugyan testi, hanem lelki értelemben." L. Aeneas Sylvius—Acsay A.: A gyermeknevelés V- László magyar király számára. 2*