Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1911
Takács Gedeon Géza 1879-1912. z első meleg napsugár fakasztotta virágok gyászos feladatot teljesítettek, mert szerető szívek nagy fájdalmának voltak néma kifejezői intézetünk korán elhunyt, derék, szeretett tanárának ravatalán. A hatalmas s a társadalom minden rétegében őszintén megnyilatkozott részvét enyhítette ugyan megsebzett szívünk fájdalmát, de ezt elnémítani nem tudta. Városunkhoz, intézetünkhöz fűzték őt gyermekkorának örömei, megvalósult álmai, csak úgy, mint tanári és társadalmi működésének fáradalmai és sikerei. — Itt született Esztergomban — 1879. nov. 22. — s elemi és középiskolai tanulmányainak elvégzése után hivatását követve belépett a Sz. Benedek-rendbe, hol a legnagyobb buzgósággal és ambícióval készült magasztos, de nehéz pályájára. A nagy munka közben, mellyel szívét s lelkét jövendő tanítói és nevelői hivatására művelte, üdülése az volt, hogy finom, költői lelkének álmait örökítette meg szépen csengő, kedves költeményeiben. Már diákkorától kezdve mindig örömmel s határozott rátermettséggel munkálkodott az irodalom, a költészet terén s ő maga