Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1910

4 c., és Fabó Bertalannak A magyar népdal zenei fejlődése (1908.) c. nagy műveire, meg Seprődi Jánosnak idevágó alapvető kutatásaira. Csupán nemzeti táncolásunk ismeretének talaja hever mai napig — mondhatni : — parlagon, vagy legalább is csak úgy helylyel-közzel és felszínesen művelve. Egyaránt áll ez táncunk történeti fejlődésének és tulajdonságainak ismeretére nézve. Minden üres kicsinylés nélkül, bátran állíthatjuk, hogy mindaz, amit a magyar táncról, főleg a történetéről eleddig tudományos szinnel összeírtak, alig egyéb puszta sejtelemnél, kétes föltevésnél, hibás magyarázatnál és merész ráfogásnál. Bizonyságul elég hivatkoznunk a még ma is legnagyobb szakértőnek tartott néhai Káldy Gyulára, kinek (a Magyar Történelmi Társulatban tartott s külön is kiadott) millenniumi felolvasása: „A régibb és újabb magyar táncokról" (1567—1848.) tele van délibábos föltevésekkel és alaptalan állításokkal, (ugyanígy a „magyar táncok"-ról való ismertetése a Pallaslexiconban is!) Csak két feltűnőbbre mutatunk itt reá. Például kereken kimondja, hogy „a húnok és régi magyarok nemcsak ének mellett földelték el halottjaikat, de a sirdomb körül befejezésül lassú körtáncot is jártak", pedig ez egyszerűen ráfogás, melynek semmi történeti alapja sincsen. Vagy teszem egész határozottan állítja, hogy pogány őseinknél áldozatok alkalmával „fiatal leányok illatos füveket szórva az oltár lángjába, lenge körtáncot lejtettek, mialatt a táltos szertartását végezte." Am ez a „lenge körtánc" valójában csakúgy a mesék országába való, mint a sírdomb körül járt „lassú körtánc." Mégis komoly hitelre talált, mert tudva van, hogy Feszty Árpád a honfoglalás-körképén — bizonyára épen Káldy nyomán — híven oda festette őseink pogány áldozatához a körben lejtő leányokat. így terjed a modern tudomány cégére alatt a hiú balvélemény és hamis tanítás! Többet is említhetnénk, de mi haszna ! Elég az hozzá : a magyar tánc tudományos megismerésének részben parlagon heverő, részben szemrefőre, selejtesen művelt talajára nagyon ráfér a mélyebbre vágó munka. Tegyük hozzá: minél hamarabb ! Ugyanis napról-napra nyilvánvalóbb lesz előttünk az a szomorú igazság, hogy nemzeti sajátosságaink közül éppen a táncunk van leginkább a fogyás, vásás, pusztulás veszedelmében. Itt a végső