Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1909

4 munkára, tiszta erkölcsre, mint a melyek egyedüli biztosítékai a haza fölvirágzásának, a tökéletesedés utján való előrejutásának. A megboldogult tudományosan képzett, a szellemi előkelőség színvonalán álló, éles eszű, erős itéletű, nagy munkaerővel megáldott férfiú volt; és kiváló egyéniségével a legszélesebb körökben őszinte tiszteletnek és nagyrabecsülésnek örvendett. Azok közé tartozott, a kiknek szíve-lelke fogékony minden nemes, életrevaló eszme befogadására, akik élénk figyelemmel kisérnek minden szellemi mozgalmat, beállanak a küzdők sorába és becsületes törekvéssel, teljes odaadással szentelik magukat a hivatásukkal járó kötelességek teljesítésének ; azok közé tartozott, a kik, bárhová állítják is őket, mindenütt megállják helyüket, a kik mindenütt egyformán dolgoznak, a hol valami üdvös eszme megvalósításáról van szó. Lehetnek, akik őt félreismerve, nem minden eljárásával értettek egyet, sőt némelyekben egyik-másik intézkedése heves ellenzést is támasztott. Ámde a kiknek alkalmuk volt lelkébe pillantani, akik közelebbről ismerték jelentőségét: azok készségesen elismerik, hogy minden tettében a gondjaira bizottak javát, jólétét tartotta szem előtt; hogy a közügynek áldozott élete nemes tettekben gazdag, gyümölcsöző volt; hogy tevékeny elme állott el benne, nemes szív szűnt meg dobogni kebelében, hogy elhunytával érdemes élet törött ketté, minden igaz ügyért lelkesülő lélek szállott a sírba. És kiváló tehetségénél, előkelő állásánál, nagy érdemeinél fogva olyan maradandó emléket állított nevének, a minőt csak valóban nagy szellemi tulajdonságok és kimagasló érdemek biztosíthatnak. A valódi érdemnek elismerése mutatkozott abban az általános gyászban, mely áldásos életének oly váratlanul bekövetkezett megszakadtával széles e hazában, sőt a haza határain túl is megnyilvánult. 0 Szentsége, a római pápa, ő cs. és apóst. kir. Felsége, az uralkodóház tagjai, a püspöki kar, közéletünk jelesei, a vármegyei élet vezetői, tudományos és egyéb testületek meleghangú részvéttáviratban vagy levélben fejezték ki a rend vezetősége előtt együtt érző fájdalmukat; sokan koszorú küldésével siettek kegyeletüket leróni; a temetésen pedig egyesek és küldöttségek nagy sokasága vett részt, hogy kifejezést adjon annak az osztatlan becsülésnek és tiszteletnek, mely az elhunytat életében minden oldalról környezte.