Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1909

29 A régi Magyarországnak kevés oly európai színvonalú tudósa volt, inint Sándor István. Mégis tudományos érdemei eleddig csak részben ismeretesek. Idősb Szinnyei József mutatta ki róla nyolc évvel ezelőtt kiadott akadémiai székfoglalójában (Az első magyar bibliographus. Értekezések a nyelv és széptudományok köréből 17. köt. 10. sz.), hogy ő az első magyar bibliographus, vagyis régi könyvismerő s — ismertető. A jelen értekezésnek írója ez év elején kiadott nagyobb tanulmányában (Sándor István nyelvtudománya. Nyelvészeti füzetek 60. sz.) bebizonyította, hogy mint nyelvkutatónak a 18. századvég nagy magyar nyelvtudósait: Révait, Sajnovitsot, Gyarmathit és Verseghyt igen megközelítő, sőt egyben-másban felülmúló érdemei vannak. Eme vázlatos dolgozatában pedig azt igyekszik nyilvánvalóvá tenni, hogy Sándornak, mint történetbuvárnak is halhatatlan érdemei vannak, mert mint igazi nyelvész historikus és mint Anonymusnak és a Váradi Regstrumnak egyik első tudományos kritikusa és magyarázója egyenesen külön helyet kér magának a magvar történetbúvárlat történetében. Emellett nem csekély érdeme történetünk szláv vonatkozásainak nyelvi alapon való tisztázása. Számos találó ötlete és következtetése világít bele Arpád-korbeli történetünk homályos részleteibe; s ő az első, aki ugyanezen kor rejtélyes személy- és helyneveit nagyrészt a mai tudományos felfogással megegyezően olvassa és értelmezi. De ismerkedjünk meg vele közelebbről! Lássuk legelsőben is életefolyását, emberi és tudományos egyéniségét! Szlavniczai és Lukai Sándor István 1750-ben született a nyitramegyei Luka nevű tót falucskában régi magyar nemes, földbirtokos családból. Az anyanyelve majdnem bizonyosan tót volt, mert a Sándor család körében, mint a legtöbb felvidéki nemes család körében akkor ezt a nyelvet használták. De kiilömben első irodalmi kísérletei is azt bizonyítják, hogy a magyar nyelvet nein az anyatejjel szítta magába. Az elemi ismereteket a magyar és német nyelvek tanulásával otthon, házi tanítótól sajátította el. A középiskola alsó osztályait a nyitrai piaristáknál járta. Alkalmasint ezek oltották bele a hazai történet és a magyar nyelv iránt való mély szeretetet, amely utóbb oly szép gyümölcsöket termett a magyar tudományos irodalomnak. Ezek vezették be a latin nyelvnek alapos ismeretébe is, melynek nyelv és történetkutató pályáján mindvégig nagy hasznát vette. Közbejött betegeskedése miatt középiskolai tanulmányait utóbb a nagyszombati jezsuitáknál folytatta és fejezte be. Ugyanezeknél volt egyetemi hallgató is. Atyját tizenhét éves korában elvesztvén, idősb testvéreinek gyámsaga alá került. A vagyoni osztozkodás közepette a rokoni gyűlölködésnek számos keserű óráját élte át már gyermekifjú éveiben. E gyűlölködések erősítették a magánosságot amúgy is szerető, emberkerülő hajlamát (különösen a nőktől idegenkedett; nem is házasodott meg soha!); s viszont fölébresztették benne a könyvolvasás, a búvárkodás iránt való buzgalmat. Amint 1774-ben nagykorúvá lett, átvette atyai örökségét és körülbelül tíz éven keresztül odahaza, Lukán gazdálkodott, bár a gazdálkodáshoz sem valami nagy kedve, sem ügyessége nem volt.