Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1909

30 Sokkal nagyobb örömét találta a hazai nyelvre és történelemre vonatkozó régibb és újabb műveknek megszerzésében és tanulmányozásában. Olvasó szenvedelméhez járult közlékeny természete, mely csakhamar arra vitte, hogy bőven gyűjtött ismereteit másokkal is közölje: íróvá lett. Hogy a régiségek tanulmányozására törő vágyát és irodalmi hajlamát jobban kielégíthesse, 1784 körül állandó lakásra Bécsbe költözött, mely város akkor a magyar gárda mozgalma révén a magyar szépirodalomnak és újságírásnak is középpontja volt. Innét valamelyik barátja, vagy jó ismerőse társaságában évenként nagyobb utat tett; bejárta és megismerte Európa művelt államait; 1800-ban pedig a magyar Alföldet és a Felföldnek egy részét utazta be. Ősi birtokára csak nyaranként látogatott haza. Irodalmi tanulmányaira nagy hatással volt Révai Miklóssal, a kiváló nyelvtudóssal 1786-ban kötött barátsága. Megszakításokkal húsz éven keresztül leveleztek egymással. Révait egyéb szívességek mellett többször támogatta kisebb-nagyobb pénzösszeggel; s egyszersmind ő volt a legszorgalmasabb és legkitartóbb unszolója nyelvtörténeti munkásságának. Révai azonban nem volt iránta érdeme szerint hálás. A leveleire rendetlenül válaszolt; s a tervezte magyar tudós társaságról kiadott Planumában (1790.) még a tagjelöltek közé se vette föl Sándort. A nagy nyelvkutatónak mecénása iránt tanúsított viszontszolgálata mindössze annyi volt, hogy Sándor legismertebb művének, a Sokfélének első darabjait (= köteteit), valamint az 1793-ban névtelenül kiadott uti leveleit ő rendezte sajtó alá, nyelvüket és helyesírásukat a maga szájaíze szerint módosítva. Am azért el kell ismerni, hogy közelebbi ismerettségüknek s levelezesüknek gyümölcsöző hatása volt mindkettőjük irodalmi tanulmányaira nézve. Az 1791. évben indította meg Sándor István az eredetileg szórakoztató és tanulságos ismerettárnak szánt Sokféle c. gyűjteményes munkáját. Ebben tette közzé nagybecsű magyar nyelvi és történeti észrevételeit, ötleteit, magyarázatait, helyreigazításait s egybevetéseit. Az első nyolc darabot kettenként Révai felügyelete alatt Győrött adta ki (1791 — 1801.), az utolsó négyet egyszerre 1808-ban Bécsben. A Sokfélén kívül 1792-ben kiadta Ovidius Metamorphosisainak öt első könyvét szabad verses fordításban (Győrött); 1793-ban a már említett uti leveleit („Egy külföldön utazó magyarnak jó barátjához küldetett levelei", Győrött); 1803-ban megjelent (Győrött) Magyar könyvesháza, az első magyar bibliographiai (= könyvészeti, könyvtörténeti) munka, mellyel a magyar nyelvű irodalomtörténet alapjait akarta megvetni; végre 1808-ban harminc évi fáradságos munkájának eredményekép kikerült sajtó alól (Bécsben) a Toldalék a magyardeák szókönyvhez c. szótára. Révain kívül a híres finn-ugor nyelvrokonító Gyarmathi Sámuellal is barátságot tartott. Valamint azonban Révaival, úgy ezzel szemben is megőrizte tudományos önállóságát. Mikor 1806-ban az előbbivel való levelezése abban maradt, a neves történetkutató Horvát Istvánnal kötött rövid barátságot. Ez időben főleg a magyar újságírás föllendítésén fáradozott, — bár sikertelenül. Nagy örömmel várta Horvát tervbevett tudományos folyóiratának megjelenését, melybe a Sokféle folytatására összeírt