Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1902

8 Ismerve a szemnek a sötét kamrával megegyező lényeges berendezését, lássuk most már hogyan támad benne a külső világ tárgyainak képe ? Ha valamely tárgyat szemlélünk, akkor annak minden egyes pontjából fénysugarak indulnak a szem felé, amelyek a pupillán átjutva a lencserendszeren megtöretnek és az ideghártyán a látott tárgynak valódi, kicsinyített és fordított helyzetű képét állítják elő. Ezen kép izgatást kelt az ideghártyán, s mint később látni fogjuk, ebből támad a látás érzete. Hogy a fordított helyzetű kép dacára is, mi a tárgyat egyenes helyzetben látjuk, az öntudatunk működésének eredménye. Ugyanis az öntudat a megszokás alapján akaratlanul is az ideghártya elemek izgatását mindig azon sugarak meghosszabbításába helyezi ki, melyek a tárgyról jőve hozzájárultak a kép létesüléséhez ; s mivel e fénysugarak a szemben keresztezik egymást, azért az öntudat a kép felső pontjait kihelyezve alul, míg a recehártyakép alsó pontjait a tárgyon fölül fogja megtalálni s így a fordított állású kép dacára is egyenesen látja a szem az előtte jelentkező tárgyrt. Azonban a szem, ha semmiféle változásra képes nem volna, nem minden tárgynak képét alkothatná meg az ideghártya megfelelő helyén. A rendesen látó szem — alakváltozás nélkül — csak a végtelen távolságból pl. a holdról, álló csillagokról érkező fénysugarakat egyesíthetné a recehártyán, míg a szem közelében levő tárgyak képei az ideghártya mögött keletkeznének és így magán a felfogó ernyőn a tárgy képe helyett, úgynevezett szétszóródási körök jönnének létre, amelyek a kép részleteit elmosódottakká tennék. Ily berendezés mellett tehát a tiszta látás minden tárgyra nézve nem volna lehetséges. A szemnek azonban megvan az a jó tulajdonsága, hogy a legváltozatosabb távolságban levő tárgyakról is, bizonyos határok között, tiszta és éles ideghártya képeket tud előállítani s így széles körben képes a tárgyakat tisztán látni ; a szemnek ezen képességét — amelyet a hozzácsatolt izmok segélyével végez — alkalmazkodó tehetség-nek mondjuk. A szemnek e kiváló képessége abban áll, hogy lencséjének változó domborulatot tud adni, aszerint amint közeli vagy távoli tárgyakat vizsgál. A közelfekvő fénybenyomások fölvételére alakja domborúbbá változik, mig a távoli tárgyak tiszta felfogása céljából a lencse eme domborodása kisebbedik. A szem ezen alkalmazkodó tehetségének azonban megvannak a határai: ama legtávolabbi pontot, amelyre szemünk még alkalmazkodik, amelyet tehát még tisztán láthatunk, a szem távolpont-'jának nevezzük ; míg ellenben azon legközelebbi pontot, amelyen belül már tisztán nem láthatunk, a szem közeipont-jának mondjuk. A közel- és távolpont között elterülő távolságot alkalmazkodási &ö:;-nek hívják, mely a rendesen látó szemnél 10 cm-nél a szem előtt kezdődik s valamivel a végtelen előtt végződik. E szerint csatos oly tárgyakat láthatunk élesen, amelyekre tekintetükket irányítjuk, azaz amelyeknek távolságához alkalmazkodik szemünk. Ez az oka, hogy egyszerre különböző távolságú tárgyakat nem láthatunk élesen, mert csak azon tárgyak képei jelentkeznek tisztán az ideghártyán, amelyek-