Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1892

24 mely a római állam és világi joghatóságának érdekeire, valamint politikai hatalmára és világforgalmára nézve nagy mértékben előnyös vala, de a vallásos élet belső lényegére és igazságára nézve egyenlő mértékben csak hátrányul szolgálhatott. A II. puni háborúval kezdődik a harmadik korszak, melyet a római államvallás hanyatlási korszakának tekinthetünk és Augustus uralkodásáig terjeszthetünk ki. Habár az előbbi korszakban a régi vallásosság itáliai ősi jellegéből kénytelen volt sokat engedni, mégis régi komoly, szigorú és higgadt szelleméből sokat meg tudott őrizni, úgy hogy különösen a sok görög istentisztelet szintén kénytelen volt valamit engedni a régi honi vallás javára. — A régi római és itáliai istenségek a régi főpapi és szertartási törvények és szokások ezután is mindig első rangot nyertek és a jól szervezett papságnak természetében rejlik, hogy a plebejusok ha papi méltóságra jutottak is, kénytelenek voltak hasonló buzgalommal működni. A II. puni háború azonban az összes római állam hatalmas megrenditésével vallási intézményekbe is sok fontos ujitást hozott be. Ide tartozik mindjárt a Magna Mater tiszteletének behozatala Phrygiából, a mi azt bizonyítja, hogy most már a közönséges görög szentélyek sem voltak elegendők és a bachhikus mysteriumoknak üldözése Rómában nyilván azt tanúsítja, hogy a római államhatalom mint ilyen még elég erővel s elszántsággal birt a vallásos élet elkorcsosulásának ellentállni ; de egyszersmind azt is bizonyítja, hogy azon belső feloszlás, a melyben akkor már Heils és az egész hellenistikus világ halálosan sinlődött, egész nyugatig, de sőt a római polgárság szivéig is elhatott. — Ugyanezen korszakba esik azon vizsgálat, melyet Numa hamisított törvénykövei miatt meg kellett indítani. Ezek is azon uj bajnak jelenségei gyanánt tekinthetők, hogy t. i. a műveltek szemében a régi szertartási törvény nem birt elég tekintélylyel ; miért is a pithagorasi bölcselet alap elvei szerint az allegorikus értelmezéshez folyamodtak. — Nem sokára rá ezen bölcselet a római irodalom első kezdetével és a görög fölvilágosodoTfság általában ezen uj irodalomban buzgó társra akadt ; a miért is a müveiteknek meggyőződése a hagyományos vallási gyakorlatoktól mindinkább eltávolodott és csakhamar az állam és a közönséges polgár dolgának tekintetett. Ennek következménye volt az is, hogy a vallás lényegét mindinkább csak a külsőkben keresték és az istentisztelet mindig zajosabb és élvezetekkel vegyültebb lett, mely tekintetben Hannital háborújának sikere óta behozott görög színészet véglegesen rombolólag hatott. A színészet a rómaiakra nézve a mythologiai világnézletnek valóságos nevelőintézete vala és oly aesthetikai vallásé, mely mélyebb meggyőződésbeli lényegéből régóta kivetkőzött és a bölcselettől elvetve, sőt gúnynyal és gyalázattal illetve lőn. így a műveltek és a nagy tömeg vallása között az ellentét most már leküzdhetetlenné vált. Azért már Scipio Nasica, korának legderekabb polgára és egyszersmind pontifex maximus óva intette polgártársait egy állandó szinház behozatalától. Ezzel azonban o'y keveset ért el, hogy ezen színjátékok inkább állandó követői voltak az istenek tiszteletére szánt nagyobb ünnepeknek. Varró sz.