Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1889

— 4 — hajol meg az erőszak előtt. Az idegen kultura mélyebb gyökeret nem verhetett e népek között. Csak midőn feltűnt keleten az igazi üdvösség hajnala, midőn a szegény hittéritők serege megjelent a vad vidékeken, hogy az ige hatalmával küzdjön, csak akkor alakult át s lett az az igazi műveltség állandó tanyája. Föltéve, hogy a társadalom ipar nélkül fönn nem állhat, s hogy azt akkor csupán rabszolgák gyakorolhaták, kiderül az ok is, hogy miért hitték a régiek azt, hogy a rabszolgaság természetjogon alapul. Ezen felfogást a birtokosok és bölcselők politikai axióma gyanánt tekintették s azért nem is tudtak maguknak polgári társadalmat képzelni rabszolgaság nélkül. Hogy mily elterjedt volt e nézet, bizonyítják maguk a rabszolgák, kik midőn föllázadtak, nem állásuk jogszerűségét támadták meg, egyedül csak uraik kegyetlensége ellen panaszkodtak. Romában Kr. e. 139-ben 150 ezer rabszolga támadt föl nem azért, hogy a szabadságot és jogegyenlőséget kicsikarják —

: ezen eszme csak másfél század múlva lett kimondva a keresztről, — hanem egyedül csak az elviselhetetlennek látszó rabszolgaság könnyítése végett. Rabszolgaság és személyrabság azok minden alakjaban s viszonyaban, melyekkel az események folyamában talalkozunk, oly bennső összeköttetésben állanak a valláserkölcsi érzéssel, hogy megérdemli a fáradtságot, hogy néhány pillantást vessünk rájok az ókor néhány ismertebb népénél, különösen a rómaiaknál. Hogy mikor, hol és miként keletkezett a rabszolgaság : arra nézve világos és biztos választ nem adhatunk. A hitel érdemlő történelem legrégibb tudósításaiban a rabszolgaságot mint bevégzett tényt találjuk. Ábrahám patriárcha háztartásában nemcsak a damaskusi Eliezerrel találkozunk,

1) ki házi rabszolgái közt a legtekintélyesebb volt, és „háza idősb rabszolgájával, ki felügyel vala mindenre, a mije vala;"

2) hanem volt Ábrahámnak 318 fegyveres rabszolgája is, kiket maga vezetett, hogy unokaöcscsét, Lótot, kiszabadítsa a fogságból, melybe egy .rablójárat alkalmával esett, melyet a szennári, pontusi, elamítai, az áriok és nemzetek királyai vittek végbe.

3) S mind ez legalább kétezer évvel Kr. e. történt. V. ö. Lechler, 1. r. 5—6. 1. Egyiptom. Az egyiptomi nép különféle népek vegyülékéből alakult, mely papokra, harezosokra, földmívelőkre és kereskedőkre oszlott. De a sertés- és juhpásztorok szintén külön és gyűlölt kasztot képeztek, kiket azonban utóbb a földmívelőkhöz számítottak. A nép többi része rabszolgákból állt. A mi jó volt is az egyptomi törvényekben, az csak az' urolkodó kasztoknak használt. A lakosság többi része sem földbirtokkal, sem polgári jogokkal nem birt. Hogy Egyptomban a rabszolgaság már a legrégibb korban szokásos volt, élő tanúi ]) Gen. 15, 2. -) Gen. 24, 2. 3) Gen. 14.