Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1888

7 járó, vagy Hyperion titán fia; cà'ccÇ 1 Yjleçioi'iôr^ç, a fölséges hyperioni. A nap kelte és nyugta szerint különböztet meg Homeros két és csakis két világtájat: Keletet (noóg r]vi z

y TjeXíov re) és Nyugatot (noôç 'Có(poi>

} XII. 239.) Észak és Dél mint világtáj nem említtetnek; a földnek fölosztása is mindig csak keleti- és nyugati részre történik, soha északi és déli részre. A napnak, mint xcct iíox^v fényforrásnak, fénye az eposok számos hasonlatanak szolgál alapul. Menelaos és Alkinoos palotái mint a napfénye ugy tündöklenek (4, 45; 7, 84); Achilleus érczfegyverzete ugy csillog, mint a fölkelő napnak sugara (XXII, 134) ; Odysseus ruhája, melyet Trójába utaztaban viselt, finom volt és oly töndöklő, mint a nap (19, 234) ; Hérának újonnan készült fejkendöje a naphoz hasonlóan ragyogott (XIV, 184) stb. Feltűnő, hogy a hom. eposokban napfogyatkozásról határozott említés nem történik 1 Míg a napnak pályafutását a külső látszat szerint ugyan, de mégis elég tüzetesen leírja a költő: addig a holdnak {^oeXrjvrj) sem fölkeltét, sem lenyugtát, sem pályáján való tovahaladását nem rajzolja. Annál többször találkozunk a hold fény változatainak kifejezésével : a holdtöltével (oeXrjvr] nhrfîoroci) az ujholddal (jurjPÓg íazctfiévoio) és a holdfogytával (fir^ôç (fdívovroç). Az ujholdat külön ünneppel is megülték az ithakabeliek, a menynyiben ^AnóD.m' Neoi^irji iog tiszteletére külön ünnepet rendeztek. (20,156, 276). Minél általánosabbak azonban a hom. eposoknak a holdra vonatkozó, szorosan vett kosmographiai adatai ; annál többször fordul elő azoknak különböző helyein a csillagoktól környezett hold szelíd fényének, a holdvilágos éjnek vagy a holdtalan, sötét éjnek leírása. Amott a világító hold körül föltűnnek a fénylő csillagok, az aether mozdulatlanul, teljes szélcsendben pihen, miközben annál jobban előtérbe lépnek a csillagok s öröm fogja el a pásztor szivét (VIII, 555) ; emitt holdtalan (oy.orofirjpio:) sötét éjben hullatja Zeus az esőt s zivataros, erős Zéphyr dühöng (XIV, 457); vastag sötétség ül a hajókra s hiába várják a hajósok a hold előtüntét, mert eltakarják azt a sötét fellegek (9, 142). A napon és a holdon kivül az égboltozaton ragyognak a csillagok (rá ciaroa, rá xeíoea, oi áortos;), a melyeknek ismeretére a pásztoroknak és hajósoknak, különösen a régibb időkben mindig nagy szükségük volt. Egyes csillagzatok föltüntétől szokták a kalendáriumot nem ismerő régiek számítani az évszakok kezdetét s azok alászállása jelezte nekik az évszakok végét. A hajózásnál is a csillagok pótolták a delejtűt. E praktikus czélok mellett a hom. kor emberei a csillagokat az ég díszéül is tekintették, a melyek az eget mintegy fénykoszoruval fonják körül (XVIII, 485) s a holdnak fényes udvarát képezik (VIII, 555). Gyakran fölhasználja Homeros a csillagokat hasonlataiban a kedvesnek, a szépnek és fényesnek feltüntetésére. Astyanaxot, Hektornak kedves gyermekét, csillaghoz mondja hasonlónak (VI, 401); a peplos, melyet a tro-