Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1884

8 hogy ez is hozzájárult a diadalmenet dicsőségének emeléséhez, a mennyiben akkor örvendeztette meg vele Pisot Horatius. Mások előbbre teszik a költemény keltét; Van Reenen

1) a 438-ik és köv. sorokból azt következteti, hogy a 730-ik év előtt Íratott e levél, minthogy Quintiliust, mint élőt, említi itt Horatius. Azonban mily gyönge alapra tamaszkodik ez állitás, már az is mutatja, hogy Dacier épen ezen sorokból következtet későbbi időre. Azonkívül nem lehet Piso fiainak korával sem összeegyeztetni az emiitett állítást. Ugyanis ha — - a mint magaból a levélből bizonyos — legalább az idősebbik Piso már költői kísérleteket is tett, nem valószínű, hogy Lucius Pisonak már, mielőtt a 40-ik évét betöltötte volna, 18—20 éves fia lett volna; különösen ha tekintetbe vesszük azt, hogy az előkelő rómaiak 20 éves koruic előtt nősülni egyáltalán nem szoktak. De ha magát a költeményt tekintjük is, annak egész jellegéből kétségtelenül az tűnik ki, hogy e levél csak egy költői tapasztalatokban gazdag életnek lehet eredménye. E szavak : Ergo fungar vice cotis, acutum Reddere quae ferrum valet exsors ipsa secandi ; Munus et officium, nil scribens ipse, docebo. (304—306.) nemcsak arra vonatkoznak, hogy Horatius a dramával soha sem foglalkozott, hanem Feldbausch

2) szerint azt is jelentik, hogy ezen időben Horatius mar teljesen felhagyott a lyrai költészettel. Azzal a benső nyugalommal, a melyet csak az oly fényesen befejezett pályafutás nyújthat, forditá figyelmét most Roma ifjabb költői nemzedékére, a melynek téves irányát a helyes útra terelni mindenesetre legszebb feladatát képezhette az agg költőnek. Azért készségesen engedett a fölszólításnak, akár Augustustól magatói szármázott az, akar pedig Pisotól, a kivel szintén baráti viszonyban volt; s megalkotta egyikét az antik irodalom ama termékeinek, a melyek még évezredek utan is gyönyörködtetik a szivet és nemesitik a lelket. Nézetei és tapasztalatai, a melyeket olykor enyelgő humorral vegyítve ad elő, mintegy tükörben mutatják a derék férfiú képét, a ki nemcsak alapos tekintettel itél ugy a mindennapi élet körébe vágó, mint művészeti dolgokról, hanem nemes gondolkozásmódjának is tanújelét adja. O tapasztalatainak és ismereteinek dus tárházából a neki olyannyira sajátos szivjósággal szól az ifjú Pisokhoz és Roma költőihez altalan, a nélkül azonban, hogy mentorukul tolná fel magat, vagy komoly arcot öltve azt igényelné, hogy minden szavat feszült figyelemmel hallgassak. Hiszen ö is költő, a ki midőn masokat oktat, magát sem akarja minden hibától mentnek tartani ; de a múzsa utjain ö már régóta jár s a ') I. m. 58-ik 1. ; azoDban már előtte hasonló tévedésbe esett Sanadon, a ki 1728-ban adta ki Hor. müveinek fordítását s magyarázását. V. ö. Preller Philologus II. 1847 PP- 483- 4^9!) Episteln des Horatius Flaccus v. F. S. Feibausch Leipzig u. Heidelberg 1863. II. 30 1. Teuffel fordítása Stuttgard 1859. 304. 1.