Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1884

32 prcmuntur (Epist. II. i. 189.) mig a játék végeztével fölhúzták: sic ubi tolluntur festis aulaea theatris (Ov. Met. J. in.) A római színjáték végén a cantor a nézőkhöz fordult és éneklő hangon így szólt : vos valete et plaudite. E fölszólítás Plautusnál változó ; ugyanis előfordulnak még nála : fabula haec acta est, plausum date; vos valere volumus et clare applaudere; stb. A „spe longus" kifejezést különfélekép értelmezik: spem longiorem habens vivendi (Acro); quod multa animo constituât, nepotes pronepotesque meditetur (Parhasius.) Dacier, Regelsberger és Bentley azonban e kifezést egyértelműnek veszik az Aristoteles által idevonatkozólag használt di)oeÀmç-sze\. Sőt Bentley épen ezért a szöveget igy akarta emendálni : spe lentus. Ez azonban fölösleges ; mert a kettőt szépen összeegyeztethetjük. Jvatlmç jelentése nem annyi, hogy minden reménység nélkül van, a hogyan Virág is fordítja; hanem hogy szertelenül remél, még nagyon hosszú életét ígér magának. Ugyanezt fejezi ki a longus is, a mint Feldbausch ezt több példaval bizonyítja. A másik kifejezés: „avidus futuri" — ffiÁÓ'úoog — igen szépen beleillik az összefüggésbe, a nélkül hogy el kellene fogadnunk a „pavidus futuri" konjekturát, a mely tetszetős ugyan, de egyetlen kódex tekintélyére sem támaszkodhatik. A dráma belső szerkezetéről a külsőre tér át a költőnk, nevezetesen pedig a szinpad törvényeit adja a következőkben : „A cselekmény vagy a színpadon megy végbe, vagy mint megtörtént adatik elő. Kevésbbé hat a lélekre az, a mit csak hall az ember, mint a mit ép szemeivel lát s igy maga vés emlékezetébe: azonban olyasmit ne hozz a színpadra, a mÍ7iek bent illik történnie, s mások szemei elől sokat el kell távolitanod, a mit majd egy ékesen szóló szemtanú beszél el. Medea ne gyilkolja meg gyermekeit a közönség szemeláttára, az istentelen Atreus ne készítsen emberhúsból lakomát, Prokne se változzék madárrá, se Kadmos kígyóvá; mert a mit igy adsz elő, attól utálattal és hitetlenül elfordulok. A színdarab ötnél se több, se kevesebb felvonásból ne álljon, ha azt akarod, hogy első előadása után közkívánatra ismét színpadra kerüljön. De isten se jelenjen meg, hacsak isteni megoldást igénylő bonyodalom nem fordul elő ; s negyedik személy soha se avatkozzék a társalgása." (179—192.). Horatius itt három szabályt állit föl. Először különbséget tesz az olyan cselekmények között, a melyeket a színpadon lehet és a melyeket nem lehet előadni. A régiek élete már természetöknél fogva a nyilvánosság jellegével birt ; azért látjuk, hogy ugy a görög, mint a római színdarabok cselekménye nem zárt helyen, szobában, vagy épületben folyik le, hanem szabad nyilt téren, a hősök s királyok palotái előtt: s ebből magyarázható meg az is, hogy a színpadnak előrésze (ttooox/jpioi', vagy koysïov), a hol a darabot tulajdonképen előadták, nem volt födött hely. Hor. is tanácsolja, hogy a mit csak lehet, a nézők szemei előtt vitessen végbe a szerző, mert sokkal inkább megindítja őket az, a mit látnak \ ' . '