Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1875

4 kezetét, mely körülmény különben csak kedvezett a költői alakításnak ; de a keresztény iró a 12. és 13. században már írásba foglalta a hagyományt, csakhogy történeti és nem költészeti tekintetből. Innen van, hogy az ős magyar, igazán naiv epikának müveit, tagjait a hún és magyar hős mondakörnek, csak történelmi följegyzésekből, halvány érintésekből fejthetjük ki. Szintígy történelmi feljegyzésből ismerjük még a királymondakört is, müveit azon keresztény magyar költőknek, kik az árpádházi első királyok életéből a nevezetesebb dolgokat eposzi keretbe foglalták. Az első eposzi mii, mely mint ilyen maradt reánk, a „Pannnonia megvételéi' öl" szóló ének a 14. század második feléből. Ezen században született a „Toldi-monda", melyet a 1G. századbeli Ilosvai még eredeti alakjában ismert. A 15. században a dicső Hunyadnak és fiának, a nagy és népszerű Mátyás királynak hős tettekben gazdag korával uj virágzásra fejlett a magyar eposz; ezt főleg Galeotti tanúsága alapján állíthatjuk ; de vannak fönmaradt müveink is, ilyen a „Szabács viadal j a", melyet Thaly Kálmán búvárkodásának köszönhetünk és a „K a t al i n-1 e g e n d a" mely költői és vallásbuzgalmi mü egyszersmind. A 16. századnak gazdag és nem minden báj nélkül való eposzköltése van; Tinódit, Görgei Albertet, a „Szilágyi és Haj más i" históriájának éneklőjét lehetetlen méltató dicséret nélkül említenünk; azonban a 17. századé a dicsőség, hogy a „Szigeti veszedelemben" oly müvet teremtett, melyre mindenha büszkén tekinthet a magyar. Zrínyi eposza valódi epopoeia, melyben a vallás, a hazafiság hős erénye és a regényes szerelem bájolóan egyesülnek összhangzatos egészBzé. Liszti és Gyöngyösi szintén a 17. század eposzköltői, de annak érdeme kevés, ennek pedig a regényes, tehát inkább egyéni mint országos érdekű tárgyak az ő százados hirnevének megalapítói a sima, folyamatos s nem egy költői szépséggel diszes előadás által. Az eposz legfő pontjáig,az epopoeia megalkotásáig, egyikök sem emelkedett föl. A Zrinyiász oly csúcs, mely alatt századok terülnek el, mig hasonló magassághoz érkezünk. A „hanyatlónak" nevezett rövid terjedelmű korban és az irodalmi újjászületés időszakában szintén voltak, kik eposzi müveket törekedtek adni; és ha a müvek számát tekintjük epikánk épen nem mondható meddőnek, sőt egyik műfaja a történeti regény, Dugonics által, épen ekkor jelent meg először irodalmunkban. Azonban az aestnetikai mübecs koszorúját ez idétt egy eposzköltőnk sem követelheti magának kivéve G s o k o n a i t, kinek müve hatalmas haladást jelez— a komikus eposz terén. Kisfaludy Sándor regéit, illetőleg beszélyeit, nem vonhatjuk a