Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1875

„BUDA HALALA" A MAGYAR EPOSZKÖLTÉSZETBEN ÉS IRODALOMBAN. — Irodalomtörténeti tájékozás. — A magyar eposzköltés oly régi mint maga a magyar nemzet története. Mint a nemzet története, úgy vész el az ős idők ködében a nemzet eposzköltésének története is ; és még sincs kétségünk a magyar epikának legrégibb fejlése, virágzása felöl, mert a mely nemzetnek mythosai vannak, annál az eposzköltés is föltalálható. Áll ez íöleg arra a korra nézve, midőn a vallás, költészet és bölcselkedés, az emberi szellemnek ezen első szülöttei, egy közös födél alatt töltötték aranykornak nevezhető idylli éltöket. Volt a húnmagyar nemzetnek eposzköltése az ős hazában, és volt midőn a Duna völgyében megjelent és itt először a h ú n, utóbb az avar és végül, és legállandóbban a ma gy ar birodalmat megalkotta. A keletről nyugat felé vonuló nemzet magával hordozva kivándorlásának, költözködésének és ezzel kapcsolatos hadi tetteinek részint fájdalmas, részint dicsöségteljes emlékezetét: bő tárgyát hozta magával a multakon csüggő eposzköltésnek. Az ős hazának emlékezete sokáig boronghatott a magyar lélekben s a dalköltö bizonnyára nem mellőzte az útközben vívott győzedelmeket, valamint nem a hajdan dicső Etelének tetteit, hogy a honfoglalókat küzdelemre, kitartásra lelkesítse. Volt tehát a magyarnak eposzköltése, a mint erről a történetírók Priscus Rhetor, Anonymus és mások hitelesen tanúskodnak; de eposzköltői irodalmat csak a kereszténynyé lett magyar nemzetnél kereshetünk; irodalmat nemzetünknél a kereszténység teremtett, az a kereszténység, mely valamint a szent iratokban bírta egyrészről alapját, ugy másrészröl irodalmilag művelt nemzetek íérfiai és bölcsei által terjedt szét a világon. Az őshitü magyar dalos szájhagyomány után örökölte az ősök emlé-