Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1856

7 és érzé barátjának a szép lelkű, de különböző hitfelekezetíí Kazinczyt. Ugyan Pesten kedvelte meg nagyánt a honi irodalmat is. —Ez volt azon időszak, midőn a több jelesektől löketet kapott nemzeti szellem hatalmasan kezde forrongani, s több helyütt nyelvmívelő társaságok alakultak, folyóiratok keletkeztek honi műveltséget terjesztendők hazaszerte. Különösen foglalkodtatta, sőt heves tollharcba keverte az elméket e nyelvújítók törekedése. Ezek feje Kazinczy fölfegyverkezve nyelvismeret és a neki sajátos szép müérzéssel, gúny és ellenséges nyilak özöne közt vitte előre a zászlót. Ezen újításnak, mely nyelvünkbe annyi csínt, hajlékonyságot, könnyű gördülékeny folyást hozott, nem hogy ellene nem szegült Guzmics, sőt ő maga később a merészebb nyelvújítók egyike vala kötött és kötetlen beszédben egyiránt. Még mint pesti növendék kezdé Révait, Kazinczyt, Berzsenyit, Daykát olvasgatni. Tudományos megiramlását avval kezdé, hogy mint harmadévü hittanonc néhány társával tudományos egyletbe állott, s kijelelte alapját a rendszeres pesti magyar iskolának. Dolgozgattak eredetiek- és fordításokban ; egyebet azonban nem adtak ki mint egy pár regényt e cim alatt: „Két koszorús délinké"; elseje ezeknek „Meteusz" eredeti dolgozat Guzmicstól, másika fordítás Lafontaineből Farkas József pécsi növendéktől. Szinte Pesten irt össze Bilkei Pappal egy vígjátékot, melyet eljátsza a pesti növendékpapság, de nyomtatás alá nem került. Tetemes részt vett továbbá a „nemzeti Plutarkhuszban", s Hübner szótára fordításában. Mindezek csak zsengéi gyanánt tekintendők a fejtekező növendéktehetségnek, első hajnalsugarai voltak ezek lelkének, melyek bátor még gyöngén, de még is gyönyörűen hirdeték előre értelmiségének ama délifényét, melyben megfogyhatatlanul tündöklik hazai jeleseink között . . . Azonban bevégezvén négyedévi tanulmányait a hittudorság oklevele- és koszorújával Pannonhegyére ment, s tüstént a dogmatika tanításával bízatott meg. S itt kezdődik életének második korszaka, itt lépett fel sokoldalú ütdományos készültségével az egyházi és nemzeti nagy irodalmár. — Tehát ismét Pannonhegyén négy fal között látjuk Guzmicsot, de már években és szellemben gyarapodva. Fénynyé villanva homlokán az eszmék, melyek előbb csak a sejtelem burkában lebegtek lelke előtt, ifjúkora álmadozásaiból férfias öntudatra ébredve, s kebelével és eszével ama cél felé fordulva, melyet az imádott egyház és hon ikertárgyaiban rég eljegyzett magának. 1815 aug. 23. szentölteték áldozárrá, és még azon év végével kezdé meg tanári pályáját. 17 évet töltött a dogmatika tanításában. „Nincs hatalmamban" mond egyik jeles életirója s szorosb viszonyú barátja" *) őt mint tanárt olyannak festenem méltán, a milyen volt; azon ifjúi tiiz és lelkesedés, mely őt e hosszú pályán elejétől végig bélyegzé, azon nyájas és szerény bánásmód, melylyel tanítványai iránt viselteték, azon értelmes, kellemes, és lelkes előadás, melylyel a katli. vallás cikkeit előtudá ter*) Beély Fidél akad. tag, jelenleg Kőszegen sz. benedekrendi házfőnök, kinek forró köszönetemet ama becses adatokért, melyeket e tárgyban yelem közleni szives volt.