Beke Margit: Esztergomi kanonokok 1900-1985 (Unterhaching, 1989)
I. Az Esztergomi Főkáptalan
forrását. Amint az elhunyt kanonokok könyvtára a Főszékesegyházi Könyvtár állományába kerülnek, s amint az egyházi felszerelések a Kincstár tulajdonába mennek át, úgy a kéziratok a főkáptalan levéltárába jutnak. Egyes kanonokok iratai csak a XVIII. századtól kezdődően találhatók meg és bennük levelezések, kéziratos művek, kinevezési diplomák, végrendeletek, leltárak, hagyatéki tárgyalások a legérdekesebbek. Természetesen mennyiségben és tartalomban nagy különbségek adódnak egyes hagyatékok között. Jelen munkánkhoz néhány sajátos anyagra volt szükség és ezt részletezzük. A „Liber cantoralis“ c. kéziratos könyv vezetéséről a káptalanban az éneklőkanonok gondoskodik, amint neve is jelzi. Ebben a kanonokok kinevezésük sorrendjében következnek egymás után, ahol a személyi adatok mellett feltüntették a kinevezést, az installáció (beiktatás) napját és a halálozást. Forrásértéke nem egyenletes. Különösen a század elején tárnak értékes adatokat az utókor elé, később eléggé hiányosak a fokozatos előléptetések feljegyzésében. Találhatók azonban olyan adatok, amelyeknek másutt nincsenek nyomai. Pl. Robitsek Ferenc az utolsó kanonok, akit Ferenc József nevezett ki (1916. nov. 14.) vagy Lépőid Antal az első, akit IV. Károly koronázása után nevezett ki kanonoknak (1917. ápr. 21.), vagy Mészáros János az első kanonok, akit az érsek a káptalan meghallgatásával nevezett ki (1920. okt. 30.) és Babura László az első, akit Serédi Jusztinián esztergomi érsekké történő kinevezése után kanonoknak nevezett ki (1928. okt. 18.). Az „Esztergomi bazilika kripta katalógusa“ kéziratos formában megjelöli az altemplomban eltemetettek nevét, halálozási idejét. A kripta rajzának vázlatából megállapítható a pontosabb temetkezési hely. A kriptában az esztergomi érsekek tetemei mellett nyugszanak az esztergomi kanonokok. Kivételképpen néhány jelesebb világi személy is helyet kapott az altemplomban különösen a múlt században. 2. A káptalan helyzete és szerepe a XX. században a) Általános történeti kép A káptalan nevét a capitulum (fejezet) szóból eredezteti. A naponta összegyűlt klerikusok ugyanis a szentírásból egy-egy fejezetet olvastak fel. Ennek a testületnek a tagjait kanonokoknak hívták. A XX. század elején a káptalannak mindkét formája létezik: a székeskáptalané és a társaskáptalané is. Köztudott, hogy a székeskáptalanok a püspöki székhelyekhez és a székesegyházhoz szorosan kapcsolódnak, közülük az érseki székhelyen működőket „fő“-káptalannak, „főszékesegyházi“ káptalannak hívják. Napjainkban három főszékesegyházi káptalan működik: az esztergomi, a kalocsai és az egri. További székeskáptalanok: a győri, a hajdudorogi görög, a pécsi, a székesfehérvári, a vasvár-szombathelyi, a váci, a veszprémi és a szeged-csanádi. A társaskáptalanok egy-egy jelesebb templom köré csoportosulva éltek és tevékenykedtek, számuk azonban csekély volt a XX. század elején is, hiszen a pozsonyin és nagyszombatin kívül csupán a soproni, a csázmai és fiumei működött. Az ismert határváltozások következtében ma csupán egyetlen létező társaskáptalan van: a soproni.10 13