Beke Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála (Budapest, 2009)

A Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve élén

gozik egész nap.341 1949. március 10-én Vinzce M. Szerafin főnöknőnek vála­szol a püspök, hogy Bendik Istvánné kérvényére értesíti őt, hogy négyéves fiát, Károlyt gondozásba veszik, azzal a kikötéssel, hogy ha az anya havonta 50 P hozzájárulást fizet szeptember 1-ig, akkor vállalják a gyermek gondozását. 342 Az egyesület azonban nem kerülhette el sorsát. Bizonyára a püspök be­látta, hogy nincs más út, mint az önkéntes feloszlatás. Drahos János 1949. július 15-én válaszolt Meszlényi július 4-én kelt levelére.343 A helynök fájdal­masan értesült a négy évtizedes múltú érdemes egyesület - a körülmények kényszerítő hatása alatt elhatározott - feloszlatásáról. A lépéseket akkor teszi meg a maga részéről, ha a kormányhatósági határozat megtörténik. Az árva gyermekek istápolását nem szeretné elejteni és ezért megmarad a templomi gyűjtés számukra. Ehhez kéri a tanácsát. Április 29-én Tóth János Soroksárról ugyanezen nevű kisfiát, aki három éves elmúlt, kéri vegyék fel.344 O felvidéki menekült, fél szemére vak és nyomorban él. Május 20-án válaszolt a püspök, hogy „feloszlottunk". Mégis találtak módot arra, hogy tovább működjenek. 1949-ben augusztus 8-án a püspök ír Drahos János érseki helynöknek.345 Kész közreműködni a Szent Anna Fiúotthonban, illetve a szentgyörgymezei árva­házban elhelyezendő gyermekek gondozásában. A gyermekek ellátási díja egyelőre fedezve van. A pénzt jó lenne Bartl Lőrinc teológiai tanárnál tartani, akinek utalványokat ad át Meszlényi, hogy azokat a főnöknő számlájára fi­zesse ki. Jó lenne a legközelebbi vasárnapon gyűjtést meghirdetni, miután a Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve önkéntes feloszlása után is indokolt a gyűjtés fenntartása. A gyűjtést adminisztrálnák, és év végén erről elszámolnának. Az elhelyezendő gyermekekről a szükséges informálást elvégzik, hogy azután a helynök döntsön a felvétel ügyében. Eddig 10 Ft-ot fizettek egy gyermek után, ami nem nagy összeg, de a gyermekek segélyak­cióban is részesülnek. Még 1949. októberében a püspök Bartl Lőrinc tanárt utasítja, hogy Vincze M. Szerafin nyugtájára fizessen ki 3000 Ft-ot. Ebből 1000 a gyermekek tartásdíját fedezi október végéig, a további 2000 Ft előleg a no­vember 1-től esedékes tartásdíjra. 346 341 PL Meszlényi Zoltán hagyaték. 6. d. Levelezés. 3. Keresztény Szeretet Országos Gyer­mekvédő Műve Nr. 5.1949. 342 PL Meszlényi Zoltán hagyaték. 6. d. Levelezés. 3. Keresztény Szeretet Országos Gyer­mekvédő Műve Nr. 14 343 PL Meszlényi Zoltán hagyaték. 6. d. Levelezés. 3. Keresztény Szeretet Országos Gyer­mekvédő Műve Nr. 11. 344 PL Meszlényi Zoltán hagyaték. 6. d. Levelezés. 3. Keresztény Szeretet Országos Gyer­mekvédő Műve Nr. 56. 345 PL Meszlényi Zoltán hagyaték. 6. d. Levelezés. 3. Keresztény Szeretet Országos Gyer­mekvédő Műve Nr. 12. 346 PL Meszlényi Zoltán hagyaték. 6. d. Levelezés. 3. Keresztény Szeretet Országos Gyer­mekvédő Műve Nr. 36.

Next

/
Oldalképek
Tartalom