Beke Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála (Budapest, 2009)
A Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve élén
Meszlényi 1949. október 4-én közölte Drahos János helynöknek címzett levelében, hogy az egyesület „önkéntes feloszlásáról" szóló határozatot a belügyminiszter jóváhagyta.347 Az eredeti jegyzőkönyvet és a vármegyei alispán kísérőiratát megküldte Drahos Jánosnak, mert a feloszlatott egyesület vagyona a főegyházmegyére száll. Ennek a vagyonnak a legértékesebb részét a Budapest III. Kiskorona utca 45. sz. ház képezi. A felszabadítás után ezt a házat az óbudai egyházközségtől, amelynek bérletében volt, erőszakkal elvették. Eleinte a Magyar Dolgozók Ifjúsági Szövetsége tanyázott benne, később pedig a szak- szervezetek óbudai képviselete. A szakszervezet a házat helyre állította, de semmi adót nem fizetett. Rengeteget tárgyaltak, különösen Gróh József által, de amikor őt letartóztatták, akkor az államrendőrség elszállította az iratokat, köztük a házukra vonatkozó iratcsomót is. Az óbudai adóhivatalban őmaga is többször eljárt. A tavalyi személyzet még a helyén van, őt már mosolyogva fogadták, amikor elkezdte, hogy a Kiskorona u. 45. sz. ház ügyében jött. Tehát 1949 őszén feloszlatták az egyesületet, azonban az árvaházak egyházmegyei fenntartásban még álltak. 1949. október 23-án a Simor Leányárva- házban a főnöknő elszámol a felvett előlegről, és ami érdekes az, hogy október hónapban is felvettek egy kislányt. A gyermekek között van olyan is, aki a főegyházmegyétől kapott havi ellátást 120 Ft-ért. 1949. december 30-án írt Meszlényi a Főegyházmegyei Hatóságnak, hogy a Szent Anna és a Szent- györgymezei Simor féle leányárvaház tartásdíjára 7500 Ft-ot folyósított. Kéri, hogy az egyházmegyei gyűjtést viszont neki utalják át.348 December 31-én Drahos János megköszöni Meszlényinek a gyermekek tartásdíjára folyósított összeget.349 A főegyházmegyei gyűjtésből Drahos János 250 Ft-ot utalt ki részükre. Gyömrőről Török Sándorné 1950. március 19-én Sándor nevű kisfiának felvételét kéri.350 Férje hadifogságból nem tért vissza. Őmaga beteg és gyermeke 1939-ben született. Vincze Szerafin főnöknő és Meszlényi Zoltán ajánlatára Drahos válasza: Fiat.351 Ugyanezen év március 21-én özv. Szilágyi Istvánná, aki maga is tüdőgyulladásban szenved, a gyermeke Géza meggyógyult, de visz- szamaradt két évvel az iskolában.352 Őmaga az Einzinger, illetve községi ke347 PL Meszlényi Zoltán hagyaték. 6. d. Levelezés. 3. Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve Nr. 37-38. 348 PL Meszlényi Zoltán, hagyaték. 6. d. Levelezés. 3. Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve Nr.41. 349 PL Meszlényi Zoltán hagyaték. 6. d. Levelezés. 3. Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve Nr. 14 350 PL Meszlényi Zoltán hagyaték. 6. d. Lervelezés 3. Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve. Nr. 58. 351 legyen 352 PL Meszlényi Zoltán hagyaték. 6. d. Levelezés. 3. Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve. Nr. 54. 100