Gurzó Norbert: Az Esztergomi Várszínház. Színjátszás Esztergomban (Esztergom, 2006)

Színjátszás ügyének intézése Esztergomban 1800-1944 között

A XIX. század első felében megnő az igény Magyarországon a nemzeti színjátszás iránt. A fővárosból hamarosan kiszorulnak a magyar társulatok Erdélybe, illetve a vidéki városokba. A század elejétől kezdve folyamatosan szaporodtak a vándortársulatok, melyek a vármegyék támogatása alatt járták az országot. Egészen 1849-ig a társulatok a helytartótanácshoz tartoztak, ahol három osztály foglalkozott a színházi ügyekkel:- Városi Osztály- Könyvvizsgálati Osztály- Rendészeti Osztály

A szabad királyi városokban a közigazgatást a városi tanács irányította. A bíró, a polgármester, és a városi kapitány vezetésével. Például Esztergomban, ha egy társulat játszani kívánt, akkor a városi tanácshoz fordult játszási engedélyért, melynek kiadásáról a helyi hatóság vezetői döntöttek Több alkalommal megesett, hogy nem nyújtottak be kérelmet a színtársulat igazgatói, hanem szóbeli megbeszélés alapján kapták meg az engedélyt.

Esztergom város 1817-ben új határozatot hozott, mely kimondja, hogy minden társulatnak kötelessége egy előadást tartani a szegények javára. A társulatoknak ezért össze kellett dolgozniuk a városi kapitánnyal és a szegények számadójával is.

A szegények javára tartott előadások ügyintézése a következőképpen zajlott:

Az 1817-es rendelet szerint a társulat igazgatója felkereste hivatalában a város kapitányát, s közölte vele. hogy társulata mikor szeretne előadást tartani a szegények javára. A megbeszélést követően a kapitány utasítja a szegények számadóját, jelenjen meg az előadáson. A számadón kívül, akik még ellenőrizhették a befolyt összeget, a strázsamester. a kapitány és a polgármester voltak. A folyamatról a kapitány volt köteles beszámolót írni a tanácsülés számára. A jelentés tartalmazta a teljes bevételt, és a társulat dologi kiadásait, mint terembérlet, fűtés, világítás, színlap díja, zenészek díja. illetve a kellékek ára. A teljes