Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)
"Hol Kelet és Nyugat összeér..."
rí rí 2007 szeptemberében, a portugál Jósé Manuel Durao Barroso háromnyelvű beszédének angol részében, amelyet az általa kezdeményezett első Európai Kulturális Fórumon mondott el Lisszabonban, kiemelte: „A sokszínűség adja Európa kultúrájának egyedi jellegét.” Majd hozzátette: „Az interkulturális párbeszédnek elsőbbséget kell élveznie az európai társadalmak multikulturális valóságában”. Ezt szorgalmazták a 2008-ra meghirdetett „a kultúrák közötti párbeszéd európai éve” kampányával is. S noha egyes országok némelykor különbözőként értelmezik az interkulturalitás fogalmát, az bizonyos, hogy a közép-európai hungarikum, a határon túli magyar színjátszás fórumoktól és kampányoktól függetlenül, óhatatlanul interkulturális. Hisz nem csupán a magyar színpadi hagyományok és a szűkebb régió kulturális közege élteti, de egyszerűen és természetesen olvasztja magába azoknak a nemzeteknek és etnikumoknak a tradícióit is, amelyekkel együtt lélegzik. Egy magyar nemzetiségi színházi műhely alkotása egyszerre lehet nemzeti és nemzet-közi, illetve - mint minden igazi művészet - egyúttal nemzetek feletti. Sokszínű és európai - függetlenül attól, hogy az ország hivatalosan tagja-e az Uniónak vagy sem. Teljesen mindegy, hogy a színházművész magyar létére útlevél nélkül, útlevéllel, pláne vízummal lépi-e át Magyarország határát, mindenképpen hozzátartozik az összmagyar kulturális kincshez. Ezt szépen kifejezi az új színházi törvény is. De ahogy a hazánkban élő nemzetiségek színházművészete szintúgy szerves részét képezi Magyarország kultúrájának, úgy a határon túli magyar társulatok alkotásai természetszerűleg azoknak az országoknak a színjátszását is gazdagítják, amelyeknek állampolgárai az alkotók, és melyeknek a hétköznapjait színházművészetté formálva közvetítik a velük együtt élő közönség felé - bármilyen anyanyelvűek is a nézők. Milyen gyönyörű és kifejező szó is az, hogy „színház”'. A „színek otthona”. Egy hely, ahol a különböző koloritok találkoznak, és csupán néhány röpke órára, de aznapi teljes fényükben megmutatkoznak egy különleges új színt, a színpadi alkotást, az előadást megteremtve - és segítségével egyúttal közös élményre szólítva néhány egymástól nagyon különböző, jószerivel idegen embert. A színskála természetesen nagyon gazdag, egy- egy koloriton belül is számtalan árnyalat létezik, s ha e színek keverednek egymással, csak még izgalmasabb tónusok keletkeznek. S ahogy léteznek „tiszta spektrum-színek”, az egyes nemzeteknek szintén van néhány olyan jellegzetes, általánosítható vonása, amelyet a klíma, a történelem, a hagyományok kevertek ki az évszázadok folyamán. Ám a „nemzeti karakter” színeit az is befolyásolja, amilyennek a közösség - főként mások szemében - megmutatkozik. Hiszen a szín is csak „képzet”, a fény keltette fiziológiai érzet, emiatt pedig szubjektív és változó, akár maga az egyén. A határon túli színházak immár Magyarországon is képesek ledönteni a
