Zajovits Ferenc: Az esztergomi Várhegy újjászülése (Esztergom, 1993)
Államfők, kormányfők, egyházfejedelmek, egyházi főméltóságok a Várhegyen
Államfők, kormányfők, egyházfejedelmek, egyházi főméltóságok a Várhegyen Még mindig marad a kétely, hogy ennyi erőfeszítés után vajon mit érdemel, mit vívott ki magának ez a Hegy? Természetesen emberi erőkkel. De mondhatjuk-e, hogy Lékai László bíboros vendégeként, majd az új prímás-érsek bíboros Paskai László látogatóiként itt járt államfők, kormányfők, egyházi méltóságok, vagy akármilyen alkalommal a magyar hont megtekintő minden rendű és rangú vendégek elismerő véleménye nyomán bizonyos megnyugvással jár- hatunk-e a hegyen? Akár a nagy temetésekre érkezőket — mint Lékai Lászlóéra — vagy éppen az életszentségben elhunyt Mindszenty József bíboros hercegprímáséra, vagy akár a bíborosi, prímási beiktatásra érkezőket — mint Paskai Lászlóéra — akit Esztergomban 1987-ben avattak a magyar egyház új prímásává, a magyar egyház vezető érseki székére Esztergomban, mert a „fők—fői” itt jártak. Senki nem marasztalta el a hegy állapotát, tehát minden rendben van? Természetesen, hogy nem értük el egy ilyen rangú terület és főként a rajta lévő, akárcsak nemzeti, de immár európai, sőt világhírre vergődött objektumok méltó felöltöztetését. Mégis a háttérben kissé nyugodtabban állhatnak a Várhegy több mint két évtizeden át fáradozó újjáépítői, és a holnapra is gondot vető, a holnapot is tekintetbe vevő munkásai. Sőt! Növekvő gondjainkat kénytelenek vagyunk az utánunk következőkre, immár azonban nem kezdetleges örökségként hátrahagyni. Egy bizonyos: amilyen emelkedőre eljutottunk, legalább ott kell maradni, nem lecsúszni, ami a támogatásokat illeti. A jelenkor gazdasági egyenetlenségei között följebb jutni (még) alig lehet, de azt, amit elértünk megőrizni kötelesség, sőt görcsös akarat kell ehhez. * Ezek mellett is azt szabad állítani: a Hegy mégis olyan állapotba jutott, hogy magyar katolikus egyházfők, immár 95
