Zajovits Ferenc: Az esztergomi Várhegy újjászülése (Esztergom, 1993)

Az ezeréves évforduló megünneplésének gondolata

továbbra is kiemelt tájegységként szerepelt, és kiemelt támogatásban is nyilvánult meg a törekvés, hogy Esztergomot, mint a Dunakanyar nyugati kapuját megkülönböztetetten kell kezelni. A Várhegy volt a zászló, amely alatt évről évre küzdöttünk, hogy ez a nemzeti kincs fokozatosan feltárandó, és a turista-tömegek számára megtekinthető közkincs legyen. Akkor már úgy éreztük, hogy a zarándokok, turisták tömegei is látják az eredményt.

Természetes, hogy a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág hasonló kívánalmakat, a Dunakanyarral egyenértékű elbírálást kért a maga számára. Ez azonban különösen a nehezedő gazdasági körülmények miatt nélkülözte a realitásokat. De a két, most már összekovácsolt tájegység sajátos eltérései is indokolták a külön tájegységi elbírálást. Ezért is a Dunakanyar Esztergomtól—Visegrádon—Szentendrén keresztül Budapestig olyan támogatást élvezett, amely megilleti a „kanyar magyarországi kapuját” szemmelláthatóan az esztergomi Várhegy révén. A „Dunakanyar” tehát „nem olvadt be” — és ezt a kiemelését kormányhatározat biztosította és biztosítja ma is. (1991.)

Az ezeréves évforduló megünneplésének gondolata

Az ezeréves évforduló ötletét már említettük. Ez az ötlet elvileg nem eredeti. Ugyanis Székesfehérvár már 1970-ben megrendezte ezeréves fennállásának ünnepségeit. Talán kis féltékenységből is, de az igaz ügyet megillető meggyőződésből született — szinte véletlenszerűen azon a bizonyos címeralakzatot eldöntő ülésen, hogy Esztergom is ünnepelje meg ezeréves fennállását.

Erről a következő sorok számolnak be:

(A két fő tanú közül az egyik Martsa Alajos, a Babits Mihály Városi Könyvtár igazgatója, — 1976-ban halt meg. Homor Imréné — azóta nyugalmazott elnökhelyettes —, aki

53