Zajovits Ferenc: Az esztergomi Várhegy újjászülése (Esztergom, 1993)
A területi demokrácia felett a hivatali adminisztráció (burkolt) győzelme
A terv egyébként kívül esett a területi bizottság ülésének tárgysorozatán, mert a burkolt cél, a lehetetlen anyagi alapokra helyezett feladat, a KDIB testületi vezetőkben is ellentmondásokat váltott ki. (Nem volt titkolt gondolat, hogy itt egy nagy összegű tervezés koefficienseként jelenkező tervezési díj szerzése is szerepet játszhatott?), a megvalósítás, az életrehívás reménye nélkül is.) így lön! A tervet az évi tervtárgyalások során ugyan elvetették, de az elkészült tervért 2,5 milliót kellett kifizetni (megrendelés!) és itt következik a címben foglalt kissé pejoratív meghatározás. A műszaki adminisztráció és a VÁTI tervezési részlege közötti belső megegyezés alapján testületi tárgyalásos beleegyezés nélkül történt ez. * Nemeskürty István is felkérésre, (rendelésre) forgatókönyvet írt. A két ízben is összegyűjtött társaság, az esztergomi illetéskesek társasága kishajón járta körül a fény- és hangjáték Duna felőli hatásait felmérendő, amely bejáráson a területi bizottság részéről nem vett részt senki, hiszen a „szép és jó tervnek” mint a pénzek koordinálója és gyűjtője mindenképpen ellent kellett mondani.* Erre nézve már előzetesen elodázó nemet mondott — az összeg megközelíthetetlen nagysága miatt az intézőbizottság vezetése is. Az erre elhangzó, vagy elhangzandó tagadás, tiltás „kultúrálatlan, az idők szavait meg nem értő”, csak anyagiakban gondolkodó emberek benyomását keltette volna, egyrészt a műszaki tervezők „konspirativ” együttműködése, másrészt a művészi kivitelezés, s az idegenforgalmi „attraktív csoda” ellenében. *Azt nem lehet vitatni, hogy előbb-utóbb talán az esztergomi Várhegyen is megvalósul e grandiózus fény- és hangjáték. Ezért is a fentiek szerint Nemeskürty István forgatókönyvének idevonatkozó oldalait szívesen közölnénk teljes egészében a tisztelt Olvasó számára, ám erre jelenleg nincs lehetőségünk. Csak szűkített formában tudjuk érzékeltetni Nemeskürty fény- és hangjátékának egyes szép részleteit. 110