Zajovits Ferenc: Az esztergomi Várhegy újjászülése (Esztergom, 1993)

A területi demokrácia felett a hivatali adminisztráció (burkolt) győzelme

delt terv forintértékétől függően részesedett, (kapott munka­bért) bizottsági állásfoglalás nélkül. A tanácsi adminisztrá­ció újabb megvilágítási tervet rendelt, nem akármilyen ki­csinyes, sőt európai és Európán túlmutató nagyszerű tervet, amely mintegy 80-100 milliós kivitelezési költséget köve­telt volna. (1980-as évek!) Magyarán: egy fény és hangjátékról volt szó, amely a Ba­zilika körül, a Várhegyen létesült volna. (Egyházi engedély, a zene hangjai csinnadrattája, nézőpontok kijelölése, a min­den oldalról látható produkció eredményessége stb. és ön­maga a megvilágítás és az ehhez járuló legmodernebb tech­nikai felszerelés tette ki a nem mindennapi summát.) Itt nem is kis vitákra került sor — természetesen a ku­lisszák mögött — amelynek során a tanácsi adminisztráció olyan ötletekkel hozakodott elő, hogy ezt a Közép-Dunavi- déki Intéző Bizottsággal, meg a még fölötte lévő magasabb szervekkel „le kell nyeletni”. Hiszen ezúttal európai méretű produkciót lehet a Várhegyen létesíteni. Ennek megtérülése természetesen sokáig tart. A Hegy melletti utcák, még to­vább sétahajók, majd ezek mint úszótribünök csábító turisz­tikai hívogatók lehetnek. Lám, nézzük csak Telaviv-ot. Nemzetközi turista attrakció a fény- és hangjáték. Ez a mi­enk, ez történelmi és történeti jelenetek megelevenítésével, a történetekhez simuló modem zeneköltészeti termékek alá­festésével zajlana. (Az éjszakai nyugalom, a primácia ellen­állása stb. feloldódik, ha egyszer már valaki a Dunáról séta­hajóval láthatta a látványt.) Hazánk és Esztergom intemacionális turisztikai élménye, eu­rópai hírverés lehet ez. „Végre egy nagy dolog Esztergomban.” A tanácsi műszaki energetikai adminisztráció a területi bi­zottság elnökének az összeg teljesen megközelíthetetlen nagysága miatti ellenvetésére, így válaszolt: „Végre egy szép dolog, és azt éppen a területi bizottság akadályozza...” Ezt a 80-100 milliós tervet az 1980-as évek közepén és vé­ge felé reális gazdasági érzékekkel bíró egyének, mint pél­dául a területi bizottság elnöke (is), teljes meggyőződéssel nem képviselhette. Holott igen miit volna „éppen a területi bizottság” ha ez az attrakció megvalósulhatott volna. 109

Next

/
Oldalképek
Tartalom