Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások
1 magyar nyelven kiadta Lewis Bayly népszerű könyvét: a Praxis Pietatis-t, amely meghatározó lett a magyar református közösségek számára. Ugyanakkor egy fiatalabb társa, Tolnai Dali János, egy akkor 26 éves erdélyi rektor ösztöndíjas éveit Franeker, Leiden és Groningen, majd London egyetemén folytatta. Az ottani lelki-szellemi hatások arra indították, hogy az independentizmusig menő presbiteriánus és puritánus eszmék terjesztése érdekében 1638-ban Formula Singularitatis néven 9 kint tanuló magyar társával együtt szerződést kössön Krisztus szentségének követésére, egymás lelki üdvösségének felvigyázására és a halott gyülekezetek ébresztésére. Mindezt az élő Ige személyes üzenetének a komolyan vételével, a kötetlen imádság rendszeres gyakorlásával és házi istentiszteletek rendszeresítésével igyekeztek elérni. A 150 évig tartó török uralom miatt nagyobbrészt a nyugati és északi országrészben élő evangélikus lelkészekre, polgárokra, tehát a lutheránus gyülekezetekre azonban alig hatottak el ezek a jobbára Erdélyre korlátozódó puritán eszmék. II. A felső egyházi vezetés soraiban azonba átmenetileg érvényesült egy másik - bár röviden ható - törekvés, az uniós mozgalom hatása. Ez - főleg politikai meggondolásokból - a felekezeti békesség és a vallási türelem csíráit akarta elültetni. A XVII. század utolsó negyedében ugyanis egy magasszintű közép-európai katolikus-protestáns párbeszéd indult el. Katolikus kezdeményezőjét, Christoph Rojas de Spinola spanyol származású ferences rendfőnököt, utóbb bécsújhelyi püspököt (1626-1695) nem fűzték lelki kapcsolatok a fentebb említett irányzatokhoz. Mint az osztrák császárné gyóntatója, inkább politikai megfontolásokból kezdett komolyan érdeklődni az unió ügye iránt. Elsősorban a német protestáns fejedelemségek, főként Braunschweig és Brandenburg politikai és egyházi vezetőivel vette fel a kapcsolatot, de gyakori levélváltásba, sőt személyes tárgyalásokba került a püspök a nyugat-magyarországi protestánsok több vezetőjével is. Részt vett az 1681-es soproni országgyűlésen, majd többször tárgyalt Barth Konrád soproni és Weisbeck János pozsonyi evangélikus lelkészekkel. A Carolina Resolutio sérelmes intézkedései azonban útját állták a közeledésnek. Még Spinola életében bekapcsolódott az uniós tárgyalásokba Jacques Bénigne Bossuet meaux-i katolikus püspök (1627-1704), aki nemcsak kiváló teológus, történész és szónok, hanem a francia trónörökös nevelője is volt. Nagy ellenfele volt ugyan a protestantizmusnak éppúgy, mint a quietista-janzenista színezetű katolikus kegyességnek, elméleti és gyakorlati munkásságával mégis jelentős tényezője lett a századforduló egységmozgalmainak. Az uniós tárgyalások és levelezések során a protestáns tárgyalófelek a reformátori megigazu- lástan elfogadását, a papok házasságának és kehelyhasználatnak a bevezetését, a protestáns lelkészek elismerését kívánták; hajlandók lettek volna viszont elismerni a pápa főségét emberi jogon, a katolikus híveknek az egy szín alatti úrvacsorát, a protestáns papok felvételét a papi rendbe, s. i. t. A legnagyobb nehézséget a pápa főségének és hatalma isteni eredetének a kérdése okozta, valamint a Tridentinum határozatainak az elismerése, hiszen éppen ez ítélte el a reformáció teológiáját. Végül e korszak uniós törekvéseinek legsajátosabb magyarországi képviselője az evangélikus Nigrini Sámuel zsolnai rektor volt. "Consilia Henotica" című, Zsolnán, 1707-ben megjelent fontos könyvének célja annak bebizonyítása, hogy katolikus, evangélikus és református egyházak uniója "a békére törekvők véleménye szerint nem lehetetlen". Az üres rábeszélések, a győzniakarás és a szofisztika helyett azt ajánlja, hogy az egyházak "tartózkodjanak idegen gondolatok helytelen értelmezésétől és az unió minden egyéb akadályától, s keressék inkább buzgó imádságaikkal, üdvös tanácsaikkal és a tőlük telhető segítségnyújtással a békét, amely a teljes és kinyilvánított igazsággal együtt jár". Mit javasolt Nigrini az unió megvalósítása érdekében? Mindenekelőtt azoknak a kifejezéseknek a mel'őzésé* amelyek eleve az egység útjába állnak. így pl. a "szentség" szóról kimutatja, hogy csa«. latin bibliafordításban fordul egy-kétszer elő, és tulajdonképpen a tertulliánusi vitákból - ahol még esküt jelentett - került át az egyházi szóhasználatba. Javasolja, hogy helyette "Isten üdvözítő cselekedeteiről" beszéljünk, és ne szabjuk meg azok számát. Az úrvacsora lényegét is "commu36
