Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - I. Árpád-kor
JÁKLI ISTVÁN SZENT WOLFGANG REGENSBURGI PÜSPÖK MAGYAR KAPCSOLATAI A magyar és német szakirodalomban általános vélemény, hogy a svábországi Pfullingenben 924 körül született Szent Wolfgang volt az első nyugati keresztény hittérítő Magyarországon. Személyével és szerepével a magyar (egyház)történészek mégsem foglalkoztak behatóbban. Igaz, életrajzírói, Arnold (1030) és Othloh (1050) meglehetősen felületesen tárgyalják az einsiedelni szerzetes "térítőútját". Wolfgang nem nemesi családból származott, szabadnak mondott szülei nem voltak gazdagok, de szegények sem. Fiukat hét esztendős korától a falu papja oktatta az elemi ismeretekre. Előmenetelével tanítója meg lehetett elégedve, mert tanácsára és valószínűleg a környék grófi családjának támogatásával Wolfgang alig tízéves korában bekerült a reichenaui kolostor Európa-szerte híres iskolájába, ahova egyébként csak gazdag nobilisek ivadékait vették fel. A kolostor elöljárói csakhamar felfigyeltek a falusi fiúcska különleges talentumaira: kimagasló képesség, egyedülálló szorgalom, ragyogó emlékezőtehetség. Wolfgang körülbelül tizenhat évet töltött Reichenau kolostorában, ahol nemcsak korának legmagasabb képzettségét nyerte el, hanem fejedelmi sorba számító tanulótársának, Babenberg Henriknek barátságát is. Barátja kérésére, akinek bátyja Würzburg püspöke, Wolfgang is a würzburgi dómiskolában folytatta tanulmányait Novarai István, az ismert olasz grammatikus vezetésével. A tanítva tanuló Fiatalember egy klasszikus szöveg értelmezése körül vitába keveredett tanárával, mire Novarai felháborodva kitiltotta előadásairól. Az önérzetes Wolfgang erre véglegesen ott- hagyta az iskolát. Othloh szerint a következő négy-öt esztendőben Babenberg Henrik vendégeként Würzburgban maradt, Wolfgang jellemének ismeretében ez nem valószínű. Henrik 956-ban trieri érsek lesz, s rögtön magához veszi Wolfgangot, megteszi dómiskolája vezetőjévé, majd az érseki udvar világi papjaiból álló kanonoki testület dékánjává. Wolfgang az idők folyamán szoros kapcsolatot épít ki a porzei mozgalom trieri központjával, Sankt Maximin apátsággal. Trieri működésének Henrik halála vet véget. Halálos ágyán - 964. június 3-án Itáliában - az érsek arra kéri a császárt: vegye pártfogásába barátját. így kerül Wolfgang a császár öccse és főkancelláija, Brúnó kölni érsek mellé a kancelláriába. Képességeit fölismerve Brúnó egy előkelő püspökséget ajánl fel neki, amit Wolfgang köszönettel elhárít magától - írják biográfusai -, és egy év múltán azt kéri, hogy a hegyek között fekvő Einsiedeln kolostorába vonulhasson vissza, ahol a gorzei szellem uralkodik. Ám az is meglehet, hogy Brúnó érsek hívta fel figyelmét Einsiedelnre. Wolfgang haláláig mondogatta: "Nemigen ismertem még egy papi fejedelmet, aki igazságosságban és minden más erényben Brúnóhoz hasonlítható lett volna." Gergely apát örömmel fogadta a tudós tanítót, megengedte, hogy azonnal beöltözzék novicius- nak, s egyidejűleg kinevezte a kolostori iskola vezetőjének; azonkívül megkapta az apátsági könyvtár és a könyvmásoló műhely igazgatását is. Einsiedelnben ismerkedett meg és barátkozott össze Ulrik augsburgi püspökkel, aki 968-ban, negyvennégyéves korában pappá szentelte. Későbbi krónikásai szerint Wolfgang elnyerte az apátság dékáni tisztét is. A tanítás karizmájával megáldva Einsiedelnben tulajdonképpen elérte célját: tanítványainak hosszú sora a birodalom vezető pozícióiba került, nem egy közülük a püspöki székbe jutott; így befolyása vallási, szellemi és politikai téren is növekedőben volt. Éppen ezért érthetetlen, sőt hihetetlen, hogy a birodalom előkelőinek barátja és a császár pártfogolja, tanítói sikereinek és eddigi pályafutásának tetőpontján minden előzmény és előkészítés nélkül, 972 tavaszán, állítólag apátja engedélyével, mint egyszerű szerzetes elindul a pogány magyaroknak Krisztus evangéliumát hirdetni. Ha Einsiedeln nem is volt missziós kolostor, biztosra vehető Wolfgang hő vágya, hogy részt vegyen új tartományok meghódításában Isten országa számára. Arnold indoklásul a talentumok példázatát idézi: Wolfgang félt, hogy az Úristen majd kérdőre vonja, miért nem gazdálkodott jobban a kapott talentumokkal, tehát azon gondolkozott, 83
