Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - IX. Egyház és társadalom
nyesítés nem legfőbb érték a társadalmak életében. Még a legliberálisabb, agnosztikus politikus is elismeri azt a természetjogi alapelvet, hogy a véleménynyilvánítás, érvényesítés jogát korlátozza más ember jogainak védelme. A minden erkölcsi és jogi kötöttségtől magát függetlenítő ember nem demokrata, hanem éppen diktátor egyéniség. Erre bőven van bizonyíték az elmúlt 50 év diktátorai között, akik működésüket mind azzal kezdték, hogy felrúgták az erkölcsi, emberi jogi törvényeket, és "totális szabadságot" ígértek követőiknek. Az eredmény, mint ismeretes, totális diktatúra lett, rengeteg embertelenséggel. A zabolátlan, erkölcs és jog nélküli demokrácia tehát, már Arisztotelész szerint is nem demokrácia, hanem anarchia. így a történelem is igazolja, hogy az igazi demokráciában kell egy olyan rendező elv, a bonum commune, a közjó, mely korlátozza és irányítja az egyéni vélemény-érvényesítés szabadságát. Természetesen nem az önkényesen értelmezett "közjó" jelentheti a rendező elvet, hanem az emberi személyiségben gyökerező emberi jogok rendszere. Erről II. János Pál a következőket írja új körlevelében: "Azok a nemzetek, melyek most belső politikai rendjüket újjáalkotják az emberi jogok kifejezett elismerése által a demokrácia biztos és hiteles alapjait teremtik meg." (Centesimus Annus 47). Tehát az egyház tanítása szerint a természetjogilag megalapozott értékrend: az emberi jogok nemzetközileg pontosan meghatározott rendszere jelenti azt a közös alapot, mely az egyéni jogokat irányítja és korlátozza. 3. Ebből az is következik, hogy a demokráciában is vannak mindenkire kötelező erkölcsi törvények, melyek az emberi jogokból levezethetők. így az erkölcsi törvények érvényességüket nem az egyes csoportok nagyon is szubjektív "szavazatától" nyerik, hanem valamennyi emberre kötelező erővel bírnak, betartásukról pedig az államnak kell gondoskodnia. A pápa arra is figyelmeztet, hogy ha ez az alapvető jogvédelem rendszeresen elmarad, úgy a polgárok bizalma egyre jobban megrendül a demokráciában, és politikai közönnyel, végső soron pedig akár újabb államformával tiltakoznak a hanyag mulasztás ellen (Centesimus Annus 47). így elmondható, hogy az erkölcsileg közömbös és tehetetlen demokrácia az igazi demokrácia sírásója, és könnyen újabb diktatúrák megteremtője lehet. így a sokat emlegetett "be nem avatkozás" elve végül is magát a demokráciát pusztítja el. Összefoglalva tehát a demokrácia nem jelent érték-közömbösséget, hanem inkább az emberi jogokból fakadó erkölcsi értékek tiszteletét és támogatását. 4. Miután az "Egyház és demokrácia" kérdésében a katolikus egyház tanításának néhány legfontosabb megállapításával megismerkedtünk, jogosan merül fel a kérdés, hogyan alkalmazható a demokrácia az egyház életében? Nyilvánvaló, hogy az egyház mint Krisztustól alapított természetfeletti közösség, Krisztus alapító akaratának köszönheti létét, és ilyenformán alapvető szervezetét is Krisztus határozta meg. fsz egyház ehhez a krisztusi szervezethez 2000 esztendő alatt hűségesen ragaszkodott, ha a hatalom gyakorlásában olykor vétett is a krisztusi szolgálat ellen. Az egyházi hatalom hitből fakadó jellegére hívta fel a figyelmét a legfelsőbb egyházi bíráknak XII. Pius pápa 1945-ben, mikor a következőket mondotta "Egy pontban különösen kitűnik az egyház és állam különbözősége előttünk: Az egyház megalapításának kérdésében, mely teljesen különbözik az állam megalapításától, mely alulról felfelé történt, míg az egyházé felülről lefelé. Ez pedig azt jelenti, hogy Krisztus, aki egyházában Isten Országát alapította meg a földön, az Atyától kapott tanítói, papi és főpásztori hatalmát, melyet az emberiség üdvösségére kapott, nem a hívők közösségének adta át, hanem az általa kiválasztott apostoli testületnek. Az egyházi hatalom lényege tehát Krisztus akaratából fakadó, és ezért isteni jogon alapuló küldetés, melyet kiválasztott szolgáinak adott. Az Egyházi Törvénykönyv 109. Kánonja ezt világosan bizonyítja:" Akik az egyházi hierarchiába felvételt nyernek, nem a nép vagy a világi hatalom beleegyezésével, vagy meghívásával nyerik azt el, hanem az egyházi rendbe történő felszentelés által" (Utz-Groner: Aufbau und Entfaltung des gesellschaftlichen Lebens. Soziale Summe Pius XII. Freiburg, 1954-1961. Paulus. 2717-2719 No.) XII. Pius szavai világosan összefoglalják tehát, hogy a "Demokrácia az Egyházban" kérdésében nem az egyházi hatalom eredetében szükséges a demokratizálódás, hanem a hatalom gyakorlásának módjában. Hiszen tulajdonképpen ez az igazi demokrácia követelménye is. Ahogyan XII. Pius idézett Karácsonyi beszédében megállapítja: "a demokráciának több alakja lehetséges és mind monarchikus, mind köztársasági keretben megvalósulhat" (XII. Pius pápa: A demokráciáról. Ford. Schrotti P. Budapest, 1946. 9-11. old.) Ez érthető is, hiszen egy parlamentáris kormányzattal 544
