Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - IX. Egyház és társadalom
működő monarchia néha sokkal demokratikusabb, mint egy diktatúra úgynevezett "népi demokráciája". Szentírási alapon is megállapíthatjuk, hogy Krisztus éppen itt: a hatalom gyakorlásában kívánja megkülönböztetni az egyház vezetőit a világi hatalom gyakorlóitól. Világosan meghirdeti, hogy egyházában a hatalom jellege alapvetően különbözzön a világi hatalom gyakorlásától: annak a közösség szolgálatában kell megnyilvánulnia: "Tudjátok, hogy azok, akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok pedig önkényüket éreztetik velük. Közietek azonban ne így legyen, hanem aki nagyobb akar lenni, legyen szolgátok, és aki első akar lenni, legyen cselédetek." (Mt 20,25) Természetesen Krisztus maga is gyakorolta ezt a szolgáló irányítást, hiszen jogosan mondhatta el önmagáról: "Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és odaadja életét váltságul sokakért" (Mt 20, 25). 5. Az egyház hatalomgyakorlásának demokratizálásában jelentős szerepe van az információk horizontális és vertikális terjesztésének Erre figyelmeztet a Tájékoztatási eszközökről szóló Communio et Progressio határozat is, mely éppen a helyes egyházi közvélemény kialakítása érdekében sürgeti az egyházon belüli tájékoztatás minél nagyobb nyíltságát és teljességét. (Communio et progressio 121) 6. A hatalom gyakorlásának demokratizálása lehet az egyházi vezetők választás által történő kijelölése hivatalukba. Kétségtelen tény, hogy ez a mód éppen a pápaválasztás kérdésében 2000 éves gyakorlat. Hiszen a pápát a bíborosi testület tagjai, szabad választással jelölik ki a pápai hivatásra. Kétségtelen, hogy régebbi korokban a helyi hívek közössége is gyakran részt vett a püspök vagy papjuk megválasztásában, de az is nyilvánvaló tény, hogy felszentelésüket mindig a hierarchiától kapták. így a hívek vagy az uralkodó lényegében csak prezentálták, jelölték a püspököt vagy papot, de a felszentelést mindig a püspök végezte. Viszont éppen az áldatlan invesztitúraharc arra is figyelmeztet, hogy ez a választási, jelölési módszer sem jelentett mindig jó megoldást, hiszen így gyakran világi, politikai érdekek érvényesültek. Napjainkban egyre jobban teljed a szerzetesrendekben (még a monasztikus rendekben is) a rendi elöljáró egy időre történő választása, ami szintén a hatalom szolgálat jellegét hangsúlyozza, és nincs összefüggésben a papi hatalommal. 7. Az új Egyházi Törvénykönyv megalkotásakor mondotta Felici bíboros VI. Pál jelenlétében a revíziós munkáról: "Kétségkívül a hatalom legfőbb birtokosa a római pápa, illetve alsóbb fokon a megyéspüspök, de ennek a hatalomnak a gyak orlása nem történhet önkényeskedő módon. Ezt tiltja a természetjog, a pozitív isteni jog, és maga az egyházjog is. Ezért indokolt kívánság, hogy az új Egyházi Törvénykönyvben először egy mindenkire kiterjedő jogi alaptörvény legyen, mely a közös emberi méltóságból eredő és keresztségből származó alapvető egyenlőséget mondja ki" (Pontificia Commissio Codicis Juris Canonici recognoscendo: Communicationes 1969 No. 2. 82-83 p.) 8. A hatalom gyakorlásának kollegiális szellemben történő megújítására nagy jelentőségű intézmények is alakultak a Zsinat után. így a kollegiális döntés szinodális jellegét valósítja meg a pápa és püspöki kollégium között kialakított Püspöki Szinodus intézménye. A püspök és papjai között a papi szenátus intézménye működik szintén tanácsadó jellegű testületként. 9. Végül a plébános és hívei között az egyházközségi képviselő testület jelent demokratikusan tanácskozó intézményt az egyházközség irányításában. Elvileg tehát már léteznek a demokratikus vezetést biztosító testületek, de működésük még nem mindenhol kielégítő. 10. Az 1983-ban bevezetett új Egyházi Törvénykönyv pedig már a közölt elvek alapján állapítja meg a hívek jogait és kötelességeit az Egyházban. A 208. Kánon kimondja: "Krisztusban való újjászületésük folytán az összes Krisztus-hívők között méltóságuk és cselekvésük tekintetében valódi egyenlőség uralkodik". A 212. Kánon 2. és 3. paragrafusa a hívek vélemény-nyilvánítási szabadságát biztosítja. "A Krisztus-hívőknek joguk van arra, hogy szükségleteiket, valamint kívánságaikat feltárják az egyház lelkipásztorai előtt." A 213. Kánon biztosítja a hívek azon jogát, hogy Isten igéjében és a szentségekben részesüljenek A 214. Kánon szerint joguk van ahhoz, hogy saját rítusuk szerint vehessenek részt az istentiszteleten. A 215. Kánon szerint a keresztény híveknek joguk van vallásos célú társaságokat alapítani. A 216. Kánon szerint a hívek jogosultak saját kezdeményezéseikkel is előmozdítani az apostoli tevékenységet, de ezek a vállalkozások csak akkor viselhetik a "katolikus” jelzőt, ha ehhez az egyházi hatóság hozzájárult. A 217. Kánon szerint a 545
