Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - VII. Egyháztörténeti források, módszertan
Az 1859/60. tanévi tanrendben az egyháztörténelem órák az 1-2. évről a 3-ra kerültek. Ebből az időszakból is van példa arra, hogy a kari tagok közül olyanok is foglalkoznak egyháztörténelemmel, akiknek ez nem volt szakterületük: Zerich Tivadar a lelkipásztorkodástan tanára (1860-64) publikációkat jelentetett meg. Hatala Péter az ószövetség és héber nyelv tanára (1869-74), miután nemcsak tanszékétől, hanem a papi pályától is megvált, a Bölcsész Karon Télfy János dékán engedélyével egy éven keresztül előadásokat tartott "általános és magyar egyháztörténelemből." Az 1860/61. tanévtől az egyetem áttért a magyar tanítási nyelvre. A Hittudományi Kar 1861. január 5-i II. ülésén a latin fenntartása mellett döntött, s ezen csak 1906-ban változtattak, oly módon, hogy az egyetemes egyháztörténeti előadásokat latinul, a magyar egyháztörténeti előadásokat, szemináriumokat és módszertant magyarul adták elő.6 Az 1860-ban kiírt tanszékbetöltési pályázatra hatan jelentkeztek, akik közül a kari többség támogatása mellett Laubhaimer Ferenc kapta meg a királyi kinevezést (1860-80). Személyében olyan tanár került a katedra élére, akinek egyetlen önálló egyháztörténeti munkája sem látott napvilágot. "Azokban a cikkekben, amelyek a Religió hasábjain is olvashatók tőle, feltalálható ugyan a jól tanuló pázmánista tudása, de feltűnőbb írási készség nem mutatkozik meg bennük." - olvassuk a kari történetírónál.7 A következő pályázatra (1880) kilencen jelentkeztek. Rapaics Rajmundot a kar első helyen teijesztette fel (1880-1904). Kinevezését követően felfelé ívelő szakasz vette kezdetét tanszékének működésében, amely utódja, Karácsonyi János professzorsága (1904-05) idején érte el csúcspontját. Az 1904 /05. tanév I. félévében ő tart először egyháztörténeti szemináriumot.8 Karácsonyi távozása után, szintén rövid ideig, az egyházjogi katedrára történő távozásáig Hanuy Ferenc töltötte be a tanszéket (1906-08). A következő tanár (1909-22) Lukcsics József, Glattfelder Gyula tanárhelyettesi működése után lép helyére. Lukcsics munkáiban szakterületén mozog, módszerében a nagy elődöket követi, de ez nála nem lehet erény, mert így az új, a szellemtörténeti módszert kénytelen mellőzni. 1923. január 31-én kari bizottság alakult a megüresedett tanszék betöltése ügyében. "Mivel a megfelelő készültséggel és egyéb kellékekkel bírók közül nem lát oly kiemelkedő személyt (ti. a bizottság-Zs. V), akit... ajánlhatna; azt javasolja a karnak, hogy a tanszéket nyűt pályázat által töltse be..."9 A beérkezett pályázatok alapján a bizottság első helyen Martin Aurélt, második helyen Scheffler Jánost terjesztette fel. Zubriczky Aladár kisebbségi véleményében Schefflert egyedül jelölte, de amint írta: "ajelöltek közt egy sincs, aki minden tekintetben megfelel az egyháztörténeti pályázó tipikus kellékeinek."10 Szerinte "igazán történeti művel" Scheffler és Artner jelentek meg. Martin Aurél műve - A római kormányzás Júdeábán Kr. u. 6-66. - "egy része az újszövetségi kortörténetnek s mint ilyen a theológiai tárgyak csoportosulásában a szentírástudományoknak segédtudománya."11 Székely István bizottsági elnök ezzel szembeállítja, hogy Martin a karnak éveken át érdemes magántanára volt, kívánatos ezért "őt mások előtt a maga tagjainak sorában elhelyezni."12 így Saly László féléves tanárhelyettesi működését követően Martin Aurél vette át a tanszék vezetését (1923-35). A személyi ellátottság megoldásánál sikeresebb volt a szervezeti kérdések rendezése, amelyeket a szentszéki utasításoknak megfelelően hajtottak végre. 1913-ban megtörtént az ötéves képzés bevezetése, majd a harmincas évek elején megkezdték az előkészületeket a hatéves képzés beindítására. Utóbbival összefüggésben készült az a bizottsági jelentés, melyet Baranyai Jusztin elnök ismertetett az 1932. március 7-i kari ülésen.13 A tervezet szerint az egyháztörténelmet két rendes tanár tanítaná II, III. és V. évfolyamon heti 4 vagy 2 órában. Martin felhívta a kar figyelmét arra, hogy mindenhol az egyháztörténelem került előtérbe: két tanár tanítja a Gregoriánán, Strassbourg- ban, Münchenben, Prágában és Krakkóban.14 1932-ben tehát megszervezték a második egyháztörténeti tanszéket, betöltése azonban csak 1936- tól vált esedékessé. A személyi kérdések tisztázását segítette Martin Aurél benyújtott nyugdíjazási kérelme: mindkét tanszékre egy időben írhatott ki a kar pályázatot. Amíg az elbírálások folytak, az 1935/36. tanévben Szabó Vendel tanárhelyettesként adta elő az egyháztörténelmet. A közép- és újkori (II. sz.) egyháztörténelmi tanszékre 6 pályázat érkezett; elbírálásukra Szekfű Gyulát is felkérték. Szekfű a pályázók közül csupán Hermann Egyedben látott "olyan ígéretet, amelynek alapján biztosan remélhető, hogy az ő vezetése alatt egyháztörténet-írásunk nekilendül 442
