Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)

Előadások - VII. Egyháztörténeti források, módszertan

és eléri azt a pozíciót, amilyenen a hazai és külföldi tudományos világban ez előtt egy emberöltővel volt."15 A kar elé került bizottsági javaslat a következő sorrendet állapította meg: I. Hermann Egyed, Il/a Juhász Kálmán, Il.b Artner Edgár, III. Galla Ferenc. A kar által készített felteijesztés sorrendje: I. Hermann Egyed (6 szavazattal), II. Galla Ferenc (2 szavazattal), III. Artner Edgár (1 szavazattal). Az I. sz. tanszékre Artnert (8 igen és 1 nem szavazattal) egyedül teijesztették fel.16 A másik tanszékért tehát ketten, Hermann és Galla maradtak versenyben. Valamilyen oknál fogva mégsem a többség által támogatott Hermann, hanem Galla kapta meg a kinevezést. 1935-50 között a Hittudományi Kar I. sz. egyháztörténeti tanszékét Artner Edgár, a II. számút Galla Ferenc töltötte be.17 A szervezeti kérdések közül ki kell emelni a két tanszék tárgykörének elhatárolását. Az I. sz. ókeresztény egyháztörténelmi tanszék tárgykörébe tartozott az egyháztörténelem mellett, az iroda­lomtörténet, archeológia és vallástörténet a VIII. századig. A professzor köteles tehát az első évben heti 1 órában patrológiát; ezután két félévben heti 3 órában szoros értelemben vett egyháztörténe­lem, dogmatörténet, a patrisztika, az archeológia és a vallástörténet szintézisét szellemtörténeti módszerrel tárgyalni; - továbbá félévenként legalább heti 2 órában szemináriumi gyakorlatot tartani. A II. sz. tanszék tárgykörét képezte a katolikus egyház közép- és újkori történetének előadása, "különös tekintettel a magyar egyháztörténelemre" - heti 6 órában.16 Az I. sz. tanszék finanszírozási nehézségek miatt "intézeti" státusban működött 1936-tól 46-ig.19 Az 1930-as évek elején kialakított tanszéki rendszerben folyik az egyháztörténelem tanítása az 1950-ben önállóso­dott Hittudományi Akadémián is. Az itt leírtakat a következőkben összegezhetjük a Szekfű Gyula által készített értékelés alap­ján:20 Az 1805-1950 közötti időszakban a katolikus egyháztörténelem művelésének és tanításának kiemelkedő korszaka a XIX. század második fele és a századforduló ideje, amikor az akkori (pozitivista) követelményeknek mindenben megfelelt; nem katolikus részről is elismerést váltott ki, bár művelői - Fraknói, Kollányi, Karácsonyi - közül csak utóbbi tanított a Hittudományi Karon. A XX. század elejétől, a szellemtörténeti módszer hazai elterjedésének idejétől kezdve tapasz­talható a katolikus egyháztörténet-írás - és ennek megfelelően az oktatás - hanyatlása. "A helyzetet jellemzi, hogy amikor Hóman Bálint a Történetírás új útjai c. kötete számára szerzőt keresett, aki abban az egyháztörténet modem feladatát és módszerét jellemezze, nem talált olyan kath. tudóst, aki erre készséggel bírt volna s így kénytelen volt a protestáns Révész Imréhez fordulni."21 Elmondhatjuk, hogy a vizsgált időszak végéig (1950) a Szekfű Gyula által rajzolt állapotokhoz képest nem történt lényeges elmozdulás, s ebben minden bizonnyal az 1940-es évek közepétől bekövetkező politikai változások is közrejátszottak. JEGYZETEK 1. Irodalom ehhez és a kővetkezőkhöz: HERMANN E-ARTNER E.: A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karának története. Bp. 1938. (Továbbiakban: HA) 2. FEJÉR György különvéleményében 1. helyen jelölte. Közli: HA 318. p. 3. HA 308. p. 4. Magyar nyelven írt, nem tudományos feldolgozás már létezett: MOLNÁR J.: Az Anya-Szent-Egyháznak történeti I-IV. Nagyszombat. 1769-71., 1788. 5. HA 413. p. 6. Pázmány Péter Hittudományi Akadémia Levéltára (Továbbiakban: PPHA Lt.) 1/a 3., egyetemi tanrend 1906/07. 7. HA 436. p. 8. PPHA Egyetemi tanrend 1904/05. 9. PPHA Lt 1/b 79. MARTIN A 378/1922-23. sz. 10. uo 11. uo. 12. uo. 13. PPHA Lt 1/a 7.1932. ni. 7-i m. r. ü. jkv. 14. PPHA Lt 1/a 7.1931IV. 11-i n. rk. ü. jkv. 15. PPHA Lt. 1/a 8. 1935. X. 28-i m. r. ü. jkv. 16. uo. Bizottsági jegyzőkönyv a megszervezendő I. sz. Ehtört. Tsz. tb. 17. 1950. Vm. 23-án a minisztérium felmentette a kar tanárait. ELTE Lt. 1/a 2332/1950. sz. 18. PPHA Lt 1/a 8. 1935. VI. 13-i VI. r. ü. jkv. 19. PPHA Lt. 1/a 8. 1935. X. 28-i ffl. r. ü jkv. 20. PPHA Lt. 1/a 8. 1935. X. 23-i és 25 ni. r. 0. jkv. melléklete: Dr. Szekfű Gyula bírálói véleménye. 5-6. p. 21. uo. 6. p. (A dolgozat az MTA Soros Alapítvány Bizottság anyagi támogatásával készült.) 443

Next

/
Oldalképek
Tartalom