Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - V. Népi vallásosság, művelődés
ORBÁN IMRE A NÉPI VALLÁSOSSÁG TÜKRÖZŐDÉSE ÁRPÁD-HÁZI MARGIT KANONIZÁCIÓS JEGYZŐKÖNYVÉBEN A XIII. századi magyarság vallásos lelkűidének egyik legfigyelemreméltóbb forrása a címben is említett jegyzőkönyv.1 Ez, melyet Margit második szenttéavatási eljárásával kapcsolatban 1276 nyarán és kora őszén a nyulak-szigeti Szűz Mária domonkos kolostorban a pápa által kinevezett vizsgálóbiztosok vettek föl, még így csonkán is a magyar művelődéstörténet jeles dokumentuma. Értékét csak növeli, hogy az elhangzott vallomások szóról-szóra s nem valamely későbbi kegyes szerzőtől földolgozott, ezáltal óhatatlanul kisebb-nagyobb mértékben átalakított, dogmatikai és más hitbéli szempontból átírt formában maradtak ránk. A jegyzőkönyv számos fontos adatot tartalmaz az akkori emberek mindennapi életére, műveltségére, szokásaira, gondolkodására, környezeti kultúrájára vonatkozólag, de lényeges ismereteket nyerhetünk orvostörténeti szempontból, és bepillanthatunk az említett kolostor belső viszonyaiba is. Ebben a dolgozatban azonban nem a fönti vonatkozásokat, hanem a nép vallásos életével kapcsolatos tudósításokat vizsgáljuk. Az elénk táruló adatok a középkorban kibontakozott és rendkívüli népszerűséget elérő zarándoklatok világába vezetnek minket. Az 1200-as évek Magyarországán is ezrek és ezrek keltek útra, hogy a földi nyomorúság valamely csapásától "Isten emberének", esetünkben Margitnak síijánál nyeljenek szabadulást. Persze nem Margit az egyetlen ilyen nagyhatású szent népünk történetében, de kétségkívül az egyik legjelesebb. Halála után a hely, ahol nyugodott, szinte azonnal valóságos zarándokközponttá alakult. Testét a dominikánusok magyarországi tartományának provinciálisa által készíttetett fakoporsóba helyezték, és a kolostor templomának "nagy", azaz a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelt oltára előtt földbe mélyített sírba helyezték. Erre fedőlapként előbb egy durva, faragatlan követ, majd pedig 1270 márciusában vagy áprilisában Albert és Péter lombardiai mesterek által készített koporsó alakú és nagyságú vörösmárvány síremléket tettek. Oldalait az e helyen történt jelesebb csodák jeleneteivel ékesítették, melyek a szent hathatós közbenjárását voltak hivatva hirdetni.2 Később, a nyughelyei bizonyos "fákkal" vették körül. Valószínűleg a sír védelmét szolgáló korlátról lehet szó, de ezt a tudósításokból teljes bizonyossággal megállapítani nem lehet. Az egyik beteg "Manus ad ligna, que sepulcrum circumstabant, apposuit et surrexit"3 (kezeit a fákra rakta, melyek a sírt körbevették, és fölkelt). Margit neve már életében ismert lett. Hírét a királyi udvar tagjain, a szigetre látogatókon, a domonkosokon és más szerzetbélieken kívül terjesztették adományai, melyekkel szegényebb egyházakat, pl. a pesti Szent Antal-templomot, kolostorokat, a fehérvári döméseket támogatta a királyi család szerepkörének megfelelően kelyhek és öltözékek (ti. miseruhák) vásárlása végett. Tudjuk, hogy apja az ő kérésére ajándékozta meg a kolostor szolgálatában álló Károly vitézt. Közbenjárt halálra vagy súlyos büntetésre ítéltekért. Egy idősebb frátert pedig arra kért, hogy képében - hisz ő maga nem hagyhatta el a kolostort - betegeket látogasson, és más rászorulókat támogasson. És hogy ez nemcsak a legendákban megszokott formula, azt bizonyítja a szigeten élő Margit apáca "de ordine sancti Augustini" vallomása is: "libenter dabat eleemosinas pauperibus et nobis subveniebat." (szívesen adott alamizsnát a szegényeknek, és minket is is támogatott), majd kicsit később még hozzáteszi: "Scio, quod fuit bona et sancta, quia nobis mittebat eleemosinas in vestibus et in victualibus, et hoc faciebat in secreto, quia non volebat, ut sciretur."4 Azaz titokban küldött nekik ruha és élelem formájában alamizsnát, mert nem akarta, hogy személye kitudódjék. Ennek ellenére a kihallgatáson megjelentek úgy a világiak, mint a máshonnan érkezett egyháziak többsége valóban csak a nevét ismerte. Magáról az emberről szinte semmit sem mondtak. A vizsgálóbiztosok mindenkinek föltették a kérdést, tud-e valamit Margit életéről, és szinte vissz- hangszerűen ismétlődnek az eskü alatti válaszok: "Nescio", "Non recordor", "Nihil scio de hoc", 283
