Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - IV. Egyházi életünk, történelem
i a kissé merésznek tűnő "vádirat" kifejezés. Mert Leleszi valóban vádként kérdezi generálisától: mire vár még a római vezetés? És hogy még hihetőbb legyen mindaz, amiről írni kíván, beszámol saját élményeiről, arról a mérhetetlen lelki, szellemi ínségről, melyben az erdélyi katolikusok élnek. "Eribui.." Pirul az arca, ha arra gondol, hogy milyen gyorsan küldte Róma a jezsuitákat a Távol- Keletre, egyik missziós csoport ment a másik után, pedig nem hívták őket. Ezzel szemben a két Báthory testvér, István és Kristóf közel tíz esztendeje egyik segélykiáltást küldik a másik után. A levélből kitűnik, hogy Leleszi pontosan értesült mindenről. Jól ismeri azokat az erőfeszítéseket, melyeket Szántó és Possevino tettek; ismeri, sőt szenvedő alanya volt annak az intrikának, melyet a bécsi provinciális, Lorenzó Maggio szított Báthory növekvő hírnevének csökkentésére a császári udvar szándékának megfelelően. Leleszi levele megérkezett Rómába, ma is őrzi a jezsuiták római levéltára. Elérte célját, mert a generális nem büntette meg engedély nélküli távozása miatt; másrészét tevékenyen részt vehetett az erdélyi misszió életrekeltésének munkájában. Ami a jezsuita misszió tevékenységét illeti, itt most két megközelítésben kívánom összefoglalni legújabb kutatásaim vázlatát. Az egyik a szabadgondolkodók ellen indított teológiai harc műhelytitkairól szól, a másik a jezsuiták kolozsvári kollégiumának könyvtáráról ad számot. A hazai szakirodalom az elmúlt évtizedekben feltűnően sokat és sokszor foglalkozott az erdélyi szabadgondolkodók tevékenységével. A kutatás egyoldalúvá vált, mert a politikai szándéknak épp az felelt meg, hogy az eretnekmozgalmak kerüljenek a vizsgálódás középpontjába. Egész tudósgárda alakult ennek az ügynek a szolgálatában. így az elmúlt évtizedekben nem volt mód, hogy a barikád másik oldalán küzdők óriási szellemi, irodalmi tevékenységét is feltárjuk. (Ennek fényes bizonyítéka, hogy a nemzetközi küzdőtérre került Kolozsvári Disputa, vagyis a jezsuiták 1581-ben megrendezett hitvitájának anyaga és elemzése mindmáig a fenti okok miatt kiadatlan.) Szántó István már igen korán, Báthory fejedelemmé választása előtt felmérte a szentháromságtagadók tevékenységében rejlő óriási veszedelmet. Egyetlen országban sem teijedhetett el olyan mértékben a reformációnak ez a legszélsőségesebb ága, mint abban az Erdélyben, melynek uralkodója, János Zsigmond maga is lelkes híve sőt progagálója lett. Nyugaton maga Kálvin lépett fel legszenvedélyesebben ellenük. Ezen a téren Genf és Róma közös harcot vívott. A legnagyobb nehézség abban rejlett, hogy az európai szabadgondolkodás tudományos bázisa, a padovai egyetem filozófiai tanszéke figyelmen kívül hagyta mind Rómának, mind Genfnek vétóját. Mivel a padovai egyetem nem az Egyházi Állam felügyelete alá tartozott, hanem Velence alá, ezért a filozófiai tanszék professzorai minden megkötöttség nélkül adhatták elő akár egyházellenes nézeteiket is. Pomponazzi például sorra megcáfolta a keresztény tanítás alapdogmáit. Szántó jól tudta, hogy az északolasz szabadgondolkodó legtöbbje Padovából indult útnak kelet felé. Innét terjedt el az unitárius mozgalom, mint filozófiai áramlat. Nem véletlen, hogy ezért bírálta Szántó annyiszor a Báthoryak szolgálatában álló orvos filozófust, Giorgio Blandratát, aki szintén ehhez a padovai körhöz tartozott. Ezért határozta el Szántó István, hogy megszervezi a kelet-európai szabadgondolkodás elleni teológiai harcot. Possevino segítségével Alfonsó Pisa-t szemelte ki ennek filozófiai és teológiai előkészítésére. A spanyol jezsuita tudós előbb magával az egyházi szentháromságtannal foglalkozott behatóan, majd a niceai zsinat Arius ellen hozott téziseit tanulmányozta. Mindkét témáról könyveket írt. Közben Szántó és a lengyel jezsuiták összegyűjtötték az egymás után megjelent unitárius műveket, és átadták Pisának. A római generális minden szempontból támogatta Szántó tervét, - ennek köszönhető, hogy Alfonso Pisát is Bécsbe helyezték, sőt kezdetben az Erdélybe küldendő jezsuiták névsorában is szerepelt. Az előkerült adatok azt bizonyítják, hogy Pisa nemcsak ismerte a Leleszi által vezetett magyar konspirációt, hanem ő lett a Missió Transsyl- vanica egyik leglelkesebb mozgatója. Elhagyta Bécset, és Leleszi példáját követve Báthory országában kívánt tevékenykedni. Ő sem kért engedélyt, hogy a bécsi provinciából átléphessen a lengyel jezsuiták tartományába. Levelei tanúsítják, hogy ezzel épp azt akarta elérni, hogy még behatóbban foglalkozhasson a kelet-európai, mindenekelőtt az erdélyi szabadgondolkodó irodalommal. A római jezsuita levéltár (ARSI) ma is őrzi Pisa kéziratát, melyben cáfolja az Erdélyben tevékenykedő olasz heretikusnak, Parutának szélsőséges tanait. Ez a kézirat is elegendő bizonyítéka annak, hogy mennyire ismerte az Erdélyben uralkodó állapotokat. De még ennél is fontosabb az az 1579. okt. 2-án kelt levele, melyben nyíltan megmondja, hogy elkészült egy 100 oldalra teijedő cáfolattal, 262
