Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - II. Kései középkor
Ugyancsak alaptalanul igyekszik állítólagos klandesztin házasságot kimutatni Gáspár polgár 1500 körül. Ez a per compositional zárul. Maga a felperes ismeri el, hogy tévedésből indított pert és kijelenti, hogy a leány szabadon féijhez mehet.24 Viszont elismerik a korábbi házasságot, és az asszonyt az első főijéhez való visszatérésre kötelezik a Magyi János formuláskönyvében 392. sz. alatt szereplő 1480 körül lefolyt egri perben.25 Egy néhány évtizeddel korábbi ügyben a bíró megparancsolja egy férfinak, aki "per verba de presenti" házasságot kötött, de azt elhálni vonakodik, hogy házasságát kilenc napon belül kiközösítés terhe alatt hálja el, vagy jelenjék meg okainak előadására a bíró előtt.26 Általában a házasság, de olykor a klandesztin házasság fennállásának bizonyításában is fontos volt a tanúvallomások szerepe. A XIV. század közepén többnyire 12 eskütárs kellett a klandesztin házasság bizonyításához, ha azt az egyik fél tagadta.28 Olyan üggyel a vizsgált anyagban csak eggyel találkoztunk, ahol a bíróság, noha az egyik fél később mással is házasságot kötött, állítólag megelégedett a felek puszta esküjével. Az ezt tanúsító 1489-re keltezett okiratok azonban hamisítványok.29 Egyébként az Anjou korban hazánkban a házasságok többsége klandesztin volt. Az Uzsai János nevéhez fűződő Ars Notaria, mely 1346 és 1350 között íródott, s az egri egyházi bíráskodással kapcsolatos emlékeket is közöl, olyan formulákat tartalmaz, melyek mindenképpen védik a megkötött klandesztin házasságot, bármi történt is a későbbiekben. Ha pl. később az egyik fél ünnepélyesen házasságot kötött más személlyel, az egyik formula szerint titokban azt kellett tanácsolni neki, hogy térjen vissza első házastársához, nyilvánosan pedig arra kellett buzdítani az illetőt, hogy maradjon meg ünnepélyesen elvett, "második" feleségével. A gyóntató az első - külső fórumon bizonyíthatatlan - házasság fenntartását kellett, hogy javasolja. Itt tehát a belső és külső fórum konfliktusával állunk szemben.30 A klandesztin házasság és az eljegyzés közötti különbség egyébként sem volt minden esetben világos, hiszen az eljegyzést az azt követő együttélés házassággá avatta (matrimonium contractum per verba de futuro carnali copula subsecuta). Legalábbis így szólt a kötelező jogvélelem. 4. A házasság érdekében folyó ügyek másik csoportját az eljegyzési ügyek alkották. Számuk a középkori Magyarországon aránylag nagy volt. Leggyakoribbak közülük azok az esetek voltak, amikor a szülők serdületlen gyermekeik nevében kötöttek eljegyzést - amit olykor házasságnak is neveztek -, súlyos büntetést, általában földbirtokot kötve ki arra az esetre, ha szavukat megszegnék, s a házasság megkötésére, illetve érvényessé válására nem kerülne sor. Az ilyen esetek gyakorisága azért feltűnő, mert az egyetemes egyházjog, főként a Liber Sextus a hét éven aluliak eljegyzését eleve semmisnek tekintette (VI 4. 2. un). Ugyanígy nem ismerte el az egyházjog azt az eljegyzést sem, amit a szülők bármilyen korú gyermekük nevében, de beleegyezése nélkül kötöttek (uo.). Azt pedig az egyetemes egyházjog egyáltalán nem engedte meg, hogy büntetést kössenek ki arra az esetre, ha a jegyesek valamelyike az eljegyzéstől visszalép. Az ebből származó igények érvényesítését már IX. Gergely dekretális gyűjteménye kifejezetten megtagadta (X 4. 1. 29). 5. így noha a házasság érdekében indított ügyek megoszlása és az intézésük során követett elvek általában megfeleltek is az európai gyakorlatnak, hazánkban a világi törvények lehetővé tették, hogy szószegés esetén a visszalépés büntetésére (poena resultus) vagy a kikötött bánatpénz megvételére (ad poena vinculi) pert indítsanak az ellen, aki jogos ok nélkül állt el ígéretétől.32 Ennek tulajdonítható, hogy Magyarországon a szentszékek mind a jegyzálognak (arrha), mind a kikötött büntetésnek (poena conventionalis) jogerőt tulajdonítottak még a múlt században is.33 JEGYZETEK 1. DONAHUE, C, Church Court Records on the Continent and in England, in COING, H.-NöRR, K. W. (Hrsg.), Englische und kontinentale Rehtsgeschichte: ein Forschungsprojekt (Comparative Studies in Continental and Anglo-American Legal History 1), Berlin 1985, 63-71; DONAHUE, C. (ed.), The Records of the Medieval Ecclesiastical Courts. Part I: The Continent. Reports of the Working Group on hurch Records (Comparative Studies in Continental and Anglo-American Legal History 6), Berlin 1989. 2. Vb. WEIGAND, R., Zur mittelalterlichen kirchlichen Ehegerichtsbarkeit. Rechtsvergleichende Untersuchung, in Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschicte, Kanonistische Abteilung 67 (1981) 213-247; LEFEBVRE-TEILLARD, A., Régle et réalité: les nullités de manage á la fin du moyen-Sge, in Revue de droit canonique 32 (1982) 145-155; HELMHOLZ, R. H., Mariage Litigation in Medieval England, Cambridge 1974. 193
