Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - I. Árpád-kor
A fentebb körvonalazott - természetesen még korántsem teljes - levél-korpuszból az első alkalmas leginkább arra, hogy Lodomér eszmei fegyverzetét szemléltessük. Hogy nem ez volt az egyetlen ilyen jellegű levele, arról IV. Miklós pápa tett tanúságot, midőn szemrehányásokkal halmozta el az érseket, hogy "amíg László magyar király uralkodott, az Apostoli Széket gyakori levelekkel szokta fölkeresni", annak halála után semmit sem hozott a pápa tudomására.13 A pápának küldött levél dolgában Gerics J. végzett alapvető forrásvizsgálatokat. 0 állapította meg, hogy eme levélben az érsek célzatosan adott a király szájára olyan visszájára fordított dekrétális-idézetet az auctoritas imperandi-ró\ és olyan újszövetségi reminiszcenciát az "ipse mihi sum lex" idézésével, mely ugyan a király szájából sohasem hangozhatott el Uyen formában, ám kiváltképp alkalmasnak bizonyult a királyhű klerikusok államfelfogásának lejáratására.14 Ez a módszer mindennél ékes- szólóbban bizonyítja, hogy az érsek vagy valamelyik munkatársa mesterien forgatta magasfokú jogi ismereteinek fegyvereit. De ugyanilyen mesterien bánt jogászképzettségének egyik - bár nem kimondottan jogi jellegű, mégis alapvető - összetevőjével, a meggyőzés hathatós eszközével, a retorikával. Levele nem más, mint egy klasszikus módon felépített érvelés, szónoki beszéd. A szerkezetet Proteusnak az antikvitásból ismert képe fogja össze. Tudniillik László király az új Proteus, aki a kiközösítés kötelékeit és csomóit hazug színeváltozásaival elszaggatva tért ki az egyház előtti nyílt színvallás elől.15 Az érsek az irigység Horatiustól vett toposzának említésével igyekezett mentegetni magát László király klerikusainak szemrehányásaival szemben (dente Theonino dilaninans verbis exulceret virulentis)}^ A bőséges mentegetőzésben név szerint hivatkozott az antik poétára, s Madzsar I. feltevése szerint Liviust, a történetírás pátriárkáját is idézte.17 Érvelésébe az érsek Ovidius egyik költeményének elemeit is beépítette (nulla reparabilis artej.18 A klasszikus szerzők felhasználására valló nyomok önmagukban is bizonyítják a levél XII. században gyökerező eszmeiségét.19 Ezt a megfigyelést csak megerősíti a zökkenőktől mentes, tökéletes ritmikus próza, a számtalan stílusalakzat és a latinságnak az egyházatyákéval azonos összetétele.20 A klasszikus idézetek mellett terjedelmes, több mint hat nyomtatott sort kitevő idézetet találunk a szövegben Clairvaux-i Szent Bernáttól, melynek azonosítása tudtunkkal eddig még nem történt meg. A "Quid est cor durum... nec hominem reveretur" passzusban fellelhető mindaz a rossz, amit Lodomér ezek után László király gonoszságáról előadott. A szöveg forrását Szent Bemát utolsó, öregkori traktátusában, a nagyhatású De consideratione című mű első könyvében lelhetjük fel.21 Bernát a főművének is tekintett traktátusában az egykori tanítvány, III. Jenő pápa előtt az egyház szükségszerű reformjának módját vázolta fel. A mű később a pápák mindennapos olvasmányává lett, "deuteronomium summorum pontificum "-ként is emlegették. Amellett, hogy a traktátus kárhoztatja a jogászok túlzott római befolyását, ez a mű közvetítette és tartotta ébren a misszió szükségességének gondolata mellett a Gelasius pápa által megalapozott, s később VIII. Bonifác pápa politikájában oly jelentős szerepet kapott "két kard" elméletét.2 Mi sem bizonyíthatná jobban Lodomér elméleti felkészültségét: aligha idézhetett volna aktuálisabb műből az érsek. Az idézet egyben kulcsot ad a levél megértéséhez is: elénk tálja azt a középkori stílusirányzatot, melynek jegyében Árpád-kori latin nyelvű irodalmunk eme kis remekműve fogant. Az a tény, hogy Lodomér nemcsak Szent Bernát szövegére alkalmazta az "elegans stílus" és a "Bernardina facundia" kifejezéseket, hanem saját stílusára is az ily módon terminus értékű "dulcis" megjelölést, a cél érdekében történt tudatos eszközválasztásra vall.23 Gerics J. alapos vizsgálatai, s remélhetőleg a fentebb tett megjegyzések is, azt mutatják, hogy Lodomér érsek levelei az Árpád-kor végi eszmetörténet alapvető fonásai. A modem szövegkritikai igényeket kielégítő, egy korpuszban való publikálásuk mihamarabb kívánatos lenne. JEGYZETEK 1. GERICS J.: A korai rendiség Európában és Magyarországon. Budapest, 1987. 240-249. 2. GERICS J.: Adalékok a Kézai-krónika problémáinak megoldásához. Annales Univ. Sc. Bp. SH. 1 (1957) 106-134. 3. ül. András-kori, a korai rendiség elméletét kidolgozó tevékenységüket tisztázta GERICS J., Krónikáink és a III. András-kori rendi intézmények friauli-aquileiai kapcsolatairól. Fii. Közi. 21 (1975) 309-25. 4. Kitűnő példa erre egy, az emberiség közös ősi szabadságáról elmélkedő arenga: Reg. Arp. 1844. 5. BUNYITAY V: A Váradi Püspökség története I. Nagyvárad, 1883. 110-117. 142
