Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

ÍII. rész. A Nagy Gáspár - Nagy Imre-ügy

és talán még „gyanús” is. Egyszóval nagy volt rajtam az idegi és a morális nyomás.

Ráadásul egy-két hét alatt teljesen új szerkesztőségi gárdát voltam kénytelen toborozni, hiszen a lapot nem kellett szüneteltetni, tehát a mindennapi, sőt a távlatosnak is nevezhető munka nem állhatott le, nem szünetelhetett. Ez az új szerkesztőség csupa újoncokból állt, értelemszerűen gyakorlatlan volt, szélesebb körű szellemi kapcsolatok nélkül. Ráadásul - persze függetlenül az „eseményektől” - 1985-től megváltoztattuk, kicseréltük a lap borítóját is -, mintegy „új folyam”-ot kezdve, s ez a lapborító (tény és való, hogy nem valami remek grafikusi teljesítmény) is ürügy volt arra, hogy a megyei napilap (a Dolgozók Lapja) újra belénk kössön. Utólag tárgyilagosan meg kell állapítanom, hogy erre a mindjárt következő - névtelenül megjelent - cikkre adott akkori válaszom, reagálásom kétségkívül túldramatizált, túl hosszú és túl heves. Ámde ha figyelmesen olvassuk a támadó cikk egyes utalásait, eléggé világos, hogy személy szerint ellenem van kihegyezve, hiszen az új szerkesztőségi tagok közül csakis nekem lehetett vaj a fejemen. (A dolog személyes motívumainak a hátterét azért nem elemzem, mivel a cikk írója már nem él, így aztán válaszolni se tudna immár.) Tehát a Dolgozók Lapja az alábbiakat írja 1985. február 9-én.

Új köntösben az Új Forrás

Megjelent az Új Forrás ide első száma. Mindjárt szembetűnik, hogy új külsőben: elmaradt a borítólapról a kép, s más folyóiratokhoz hasonlóan a tartalomjegyzékből válogattak az „első oldalra”. Az Új Forrás tipográfiája is megváltozott, más betűkkel szedik az irodalmi orgánum nevét, mint azelőtt.

Nem biztos, hogy szerencsés ez a változtatás. Hiszen annak idején az Új Forrás szerkesztői találták ki, hogy a címlapot egy grafika, festmény, vagy fotó díszítse. Aztán több más folyóirat is folytatja ezt a gyakorlatot - vagyis a tartalomjegyzék „kiugratását” - tehát semmiképpen nem számít újításnak ez a forma. Inkább: utánzásnak. Nem túl ízlésesek az új tipográfia betűi sem. Ki tudja, hogy a „forrás” „o” betűje miért éppen ilyen? Megkérdeztem ismerőseimet: egyikőjüknek a szélkerék, másnak a karácsonyi „habcsók” jutott eszébe.

Vannak az életnek olyan pillanatai, amikor jobb a hagyományokhoz ragaszkodni. Legalábbis akkor, amikor nem tud valaki olyan változtatásokat tenni, amelyek meghaladják az előzőt, a

150