Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
ÍII. rész. A Nagy Gáspár - Nagy Imre-ügy
régit. Úgy látszik, hogy az új köntössel nem tűnik ki az Új Forrás a többi folyóirat közül. Hozzájuk hasonul, vagyis eltűnik. A tartalomból: Eötvös Józsefről közöl tanulmányt Gergely András, Kulin Ferenc, Schlett István és Varga Csaba. Botlik József interjút készített Bosnyák Istvánnal. Salló Istvánt Kovács Gergelyné, Rigó Józsefet Sárándi József mutatja be. A lírai rovatban Holló András, Pintér Lajos, Pálos Rozita, Rigó József, Vadema József, Szokolay Zoltán, Balázs F. Attila, Bíró József közölnek verseket. Wehner Tibor Komárom megye képzőművészetéről ír. Pintér Lajos kötetéről Dérczi Péter és Kovács Lajos közöl recenziót. Beke Margit az esztergomi prímási levéltárat mutatja be. (Dolgozók Lapja, 1985. febr. 9.) Erre a cikkre következett (két heti huzavona után, a megyei pártbizottság [!] közbeavatkozásával) az én szóban forgó válaszcikkem, amely tényleg tele van ideges vibrálással. De hát nagy volt a tét, és fölöttébb nemtelennek tartottam (tartom ma is), hogy az események után egy-két hónappal efféle torpedót lőnek ki ránk. (Vagy, hogy szerénytelenebből is megfogalmazzam: rám.) Lássuk tehát a válaszcikket. Hangulatkeltés helyett - elvi, szakmai bírálatot! „Új köntösben az Új Forrás” - adta hírül az időjárás-jelentés, a lottószámok és a „Schirilla a Dunában” című híranyag fölé tördelve utolsó oldalán a Dolgozók Lapja február 9-i, szombati száma. Mi tagadás, érdeklődéssel kezdtem olvasni a cikkecskét, gondolván, hogy a lapunk megváltozott borítójának ürügyén az Új Forrás új összetételű szerkesztősége elleni, bizonyos; körökben sikké vált hangulatkeltésbe a megyei lap elvi, szakszerű, folyóiratunk idei 1. számát tárgyilagosan bíráló, pozitív és negatív jegyeit gondosan és felelősen elemző - legalábbis bemutató - kritikával szól bele. Nem ezt tette. A Dolgozók Lapja - igen sajnálatos módon - engedett a szubjektív elfogultság diktálta, tárgyát egy pöccintéssel elintéző, célját tekintve pedig a hitelrontó - kritikai életünk legrosszabb és legveszélyesebb tendenciáját képviselő -, a beugrató, a hangulat- keltő felfortyanás nyomásának. Mindemellett egy olyan cikket közölt, amely mint újságcikk is megengedhetetlenül rossz. Bizonytalan, zavaros célzásai, utalásai - rögvest sorra veszem őket -, a szakszerűség helyett az „ismerősök” véleményével traktáló 151
