Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

I. rész. Az első évtized (amelynek - természetesen - úgyszintén voltak előzményei)

megyei pártbizottságnak szóltak az itteni közelmények, semmint az olvasóközönségnek. Olyan témákra gondolok mint például: a szocialista demokrácia, a munkahelyi közélet, a politikai aktivitás, a KISZ-korú fiatalok gondolkodása, az üzemi demokrácia helyzete; vagy éppen interjú a szocialista munka hőseivel. Nemigen tudott a dolgok tényleges lényegéhez hatolni - hiszen az igazi nagy kérdések politikai tabut képeztek - a Tatabánya városról szóló összeállítás (1972/1. sz.), ugyanígy az Esztergom-blokk (1972/2. sz.) vagy az Oroszlány-blokk (1974/2. sz.) sem. Jó volt viszont - mert fontos dolgokról beszélt érdekesen és tanulságosan - Jócsik Lajossal a környezetvédelmi összeállítás (1973/1. sz.) Halmos Ferenc angyalföldi szociográfiája (1975/3. sz.); Gyönyör József statisztikai elemzése az 1970-es csehszlovákiai népszámlálás magyar vonatkozásairól (1975/3. sz.); és kimagaslott az egész antológiakorszakból az emlékezetes „cigány szám” (1975/3. sz.). (És perszejó pár olyan írás is, amely ebben a rovatban jelent meg ugyan, de igazából a „másik” Új Forrást fémjelezte, képviselte, így azután máshol szólunk róluk.)

Kétség sem fér hozzá - így most visszapillantva -, hogy könnyen észrevehető kontrasztot mutatott a szépirodalom, kritika és a tanulmány (ezeket zömmel Sárándi szervezte és szerkesztette), valamint ez utóbb említett két rovat, két állandó blokk. Mégsem úgy áll a dolog - láthattuk

hogy az előbbiek voltak a professzionális írások és szerzők, az utóbbiak pedig a műkedvelők (hogy sértőbbet ne is mondjak). Sokkal inkább az volt a helyzet, hogy a lap létfenntartásának érdekében számos olyan írást is közölni kellett, amelyek ha még szakmailag rendben voltak is, sokszor mégis a fennálló politikai rendszer megkívánta végkicsengést és a jellegzetes kommunista szakzsargont hordozták magukon. Különben is azt kell mondanunk, hogy valamennyi rovatban előfordultak gyönge és rossz publikációk, ám az is bizonyos, hogy ez az utóbbi két rovat nem tartozott az Új Forrás szellemi értelemben vett izgalmasságai közé. (Jóllehet, több hivatalos és kevésbé hivatalos értékelés szerint is - miként majd látni fogjuk - az ekkori [akkori] Új Forrásnak az egyik fő érdeme éppen a „Komárom megyeiség” fölfedezése, bemutatása.) De hát ez a helyzet - mostanról, több évtized távlatából visszapillantva - így is volt rendjén. Elképzelhetetlen lett volna egy már-már „tisztán” szamizdat jellegű szellemi orgánum - éppen Tatabányán.

34