Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

I. rész. Az első évtized (amelynek - természetesen - úgyszintén voltak előzményei)

Varga Bencsik József, Kollár György, Szendőfí Pál, Andráskó István. Miután a helyi képzőművészek szép sorban „elfogytak”; az Új Forrás szinte azonnal váltott: tágasabb körben és szemlélettel pásztázta a „neki való” művészeti jelenségeket. Tematikus blokkjaiban már nem az élő „megyeieké” a fő szerep. Emlékműszobrászat (1975/2. sz.); Vörös Béla szobrai (1975/3. sz.); gyermekrajz-összeállítás (1976/2. sz.); Zilahy György (1976/3. sz.); Gink Károlyról (1977/2. sz.); az esztergomi Keresztény Múzeum régi keleti szőnyegei (1977/3. sz.); és így tovább. Persze illusztrációként, mümellékletként és lapzáróként továbbra is ott vannak az Új Forrás antológiában a megyei képző- és iparművészek, valamint - meghatározó súllyal és értékkel - a fotósok művei is.

A „Múltunk” rovat - Ravasz Éva szerkesztésében - értelemszerűen helytörténeti tanulmányoknak adott helyet, a „Valóság” rovat szerkesztője, Szántó Ferenc (és a főszerkesztő is persze) viszont csak annyira nyújtózkodhatott a valódi valóság föltárásának a terén, ameddig a belső kontrollja, a belső cenzúrája engedte.

A „Múltunk” szerkesztése logikus és életszerű módon, alapon történt. Egy-egy város helytörténészeire és tudós kutatóira épített a lap, azt közölte - persze szervezetten és az egyes számok egészével viszonylagos összhangban -, amit ők kutattak és megírtak. így azután egészséges munkamegosztás jött létre az egyes városok, települések, valamint az egyes kutatók és kutatott témák között.

Esztergom - az ősi, királyi város - legtöbbször Ortutay András tudós levéltáros, Horváth István régész-muzeológus, Szállási Árpád orvostörténész és Kálmánfi Béla néprajzkutató révén került az Új Forrásba. Komáromot - mindkét várost, városrészt - Szénássy Zoltán és Kecskés László képviselte. Tata középkori történetét B. Szatmári Sarolta és Bíró Endre muzeológus-történészek kutatták. Tatabányát a két szerkesztő: Szántó Ferenc és Ravasz Éva „képviselte”: elsősorban (és legtöbbször) a tatai szénmedence 20. századi történetéről, munkásmozgalmáról publikáltak tanulmányokat. Gyüszi László, a kitűnő helytörténész tanár főként Oroszlány (Oroszlánkő puszta) történetét kutatta; de szívesen foglalkozott Ete, Tárkány, Csep, Császár és más falvak helytörténetével is. Sajátos középkori témákat hozott az antológiába Vissi Zsuzsa.

Bonyolultabb és ellentmondásosabb kérdés volt a „Valóság” rovat számról számra történő megtöltése. Sok rossz, sok dilettáns, sok unalmas írás jelent meg itt. Nem is oly ritkán - szemmel láthatóan - inkább a

33