Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

IV. rész. A késő Kádár-korszak éveiben

Kamarás István, Könczöl Csaba, Szörényi László - hogy csupán néhányat említsek és az olyan eleve országos nagyságokról mint Dobai és Esterházy ne is szóljak) megszűntek itt publikálni, ami természetesen változásokhoz vezetett, egyebek közt a helyi színek megerősödéséhez.

Ámbár a helyi színek a folyóiratból sohasem hiányoztak. Ellenkezőleg, nagyon is jellegzetesen és több síkon illetve rovatban is jelentkeztek, sőt domináltak. Hadd említsem mindenekelőtt Wehner Tibor írásait. Az ő rendszeres krónikáiban mintaszerű ismertetését és megbízható kritikáját találjuk a megye minden képzőművészeti megnyilvánulásának és megmozdulásának; tüzetes, klasszikus értelemben vett műleírásokat találunk, s ez ma már önmagában véve is ritka jelenség, s nem is csak Magyarországon. Wehner azonban még ennél is többre, sokkal többre vállalkozik. Az olykor nyilvánvalóan nem túlságosan jelentős eseményben vagy alkotásban meg tudja látni és meg tudja láttatni a művészi jelleget, az autochton formai követelmények jelentkezését vagy hiányát, azt a különleges többletet, amitől a kép vagy a szobor vagy az épület csalhatatlanul az lesz ami, illetve aminek a hiányában éppen ezzé nem válhat soha. Azt tehát, ami - Fülep szavával - „existentiális” a művészetben. Wehner tárlatvezetéseinek, beszámolóinak szobor- és épület-körüljárásainak, gondosan felépített ismertetéseinek és bemutatóinak, kristálytisztán metszett tanulmányainak köszönhető elsősorban, hogy a Fülep-évforduló alkalmából (és Tímár Árpád jóvoltából) közölt kézirattöredék, A művészet jelentősége a múltban magától érthető természetességgel lelt otthonra az Új Forrásban. Nem véletlenül persze, hiszen Wehner láthatóan jól ismeri Fülep gondolatait; csakhogy azt is tudja ám, hogy egészen más egy nagy gondolkozó eszméit ismerni és használni tudni.

Wehner azonban semmiképpen sem monopolizálja a folyóirat Lyka Károly-i képzőművészeti rovatát, mégcsak meghatározónak se nevezhető benne. Heitler László míves írásai a tájjal valamiképpen kapcsolódó művészekről például a magyar szépművészeti irodalom nemes hagyományait idézik; nem ok nélkül vált a Pápán élő művész országosan ismert és elismert szerzővé. Bodri Ferenc és Salamon Nándor mindenekelőtt az avantgarde-irányzatok helyi képviselőinek értő méltatásával tűnnek ki, Koczogh Ákos pedig az iparművészet, kivált a kerámia területén végzett feltárásként értékelendő munkát esszéivel és interjúival. Wehner Tiborról

228