Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

IV. rész. A késő Kádár-korszak éveiben

hatók, részint egy másik lehetséges alapállásból jól áttekinthetően cáfolhatók. Egymástól többé-kevésbé eltérő érzelmi-világnézeti alapállások egész spektruma bontakozik így ki a vitából. „Nem azért kellene tágabban értelmezni - figyelmeztet rá Szegedy- Maszák Mihály - nemzeti hagyományainkat, hogy mindenki azonos véleményen legyen, hanem azért, hogy a véleménykülönbségek ámyaltabbak legyenek, ne rekedjünk meg a Széchenyi- és Kossuth-párt örökös szembenállásánál.” S ez önmagában jeles tanulság, még ha amúgy a vita a „nemzet” és az „érték” többdimenziós viszonyának jobb megértéséhez tán nem is igen vezetett. Meglehet azért se, mert ezekből az értékcentrikus fejtegetésekből makacsul hiányzott egy alapvető kategória, amiről Gombár Csaba szólt az 1981-es évfolyamban Mi fán terem a nemzeti érdek? című tanulmányában. Az érdek felől nézve nemcsak a nemzet problematikája látszik számos szempontból sokkal áttekinthetőbbnek. Helyére kerül hirtelen az érték kérdése is, érdekek ütközési pontjaiban. Az érdeket azonban rendszerint makacs ideológiai homályok burkolják, ami azután különféle értékzavarokhoz és felesleges politikai konfliktusokhoz vezet. Életfontosságú tehát az érdekek, köztük elsősorban a nemzeti érdekek tisztázása, aminek kulcsául Gombár már 1981-ben nagyon határozottan (és évekkel a szó világsikere előtt) a nyilvánosságot nevezte meg. Ebből a szempontból értékelendők tán elsősorban az Új Forrás vitái is.

A nemzet-vita közvetlen folytatása gyanánt tekinthető a vita a magyar irodalom „önszemléletéről” az 1982-es évfolyamban. Ezt is Szilágyi Ákos vezette be, szembeállítva a magyar irodalom elvont „egyetemességével” a magyar nyelven írók irodalmainak konkrét „pluralitását”. A szembeállítás és a kifejtés bonyolult recepciós viszonyok taglalására épül, de az ötlet úgylehet még a régebbi érték-vitából eredt, éspedig Könczöl Csaba hozzászólásából, aki Szilágyi tanulmányában fontos hiányt regisztrált: „Jelesül azt, hogy mint tudjuk, vannak helyek és helyzetek, ahol a nemzeti tudat és az értékőrző szándék nagyon közel kerül egymáshoz. Gondolok itt mindenekelőtt Erdélyre.” Szilágyi szinte erre válaszol, mikor a jugoszláviai és a romániai magyar irodalom szembesítésével vizsgálja két modell, „egy hagyomány nélküli és épp ezért merész hagyományteremtésbe kezdő” avant- gardizmus és egy „erősen hagyományőrző” realizmus hatását a honi irodalomra, nem titkolva „recepciós-axiológiai” vonzódását az előbbihez. Leegyszerűsítő szembesítése és egyoldalú értéke