Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
IV. rész. A késő Kádár-korszak éveiben
Az Új Forrás utolsó főállású munkatársa a főszerkesztő volt, akit viszont a megyei könyvtár igazgatójává neveztek ki. Mégpedig azzal a nem titkolt céllal, hogy több funkciós és gazdaságilag is több lábon álló, megyei hatókörű kulturális intézményrendszer alakuljon ki Tatabánya városközpontjában. Természetesen úgy, hogy az összráfordítások itt se haladják meg az előző évi költségvetések összegét. A megyei könyvtár - várhatóan - igen alkalmas színhelye lesz az Új Forrás nyomdai előállításának, valamint expediálásának. Történt ugyanis, hogy a megyei tanács stafírungjaképpen (lévén, hogy 1990 tavaszán a megyei könyvtár egyszercsak a városi tanács irányítása alá került) szóval: a megyei tanács jóvoltából számítógépes szövegszerkesztő konfigurációt tudtunk beszerezni, s ezáltal (csaknem) teljessé vált a könyvtár nyomdai vertikuma. Az Új Forrás itteni előállításának terve egybeesik a könyvtár nyomdai és kötészeti egységének fejlesztési igényével és tervével. Jól jár így az Új Forrás is, a könyvtár is. A mostani képtelenül magas áron gyártott, ugyanakkor technikailag és küllemében is erősen fogyatékos lapszámokat fölváltja egy jóval olcsóbb és küllemében is különb, megújult Új Forrás. De ez az üzlet jó a könyvtárnak is, hiszen szolid, de tisztességes hasznot remélhet. (Nem is szólva a megrendelő pénzén kiadott „Új Forrás Könyvek” úgyszintén szolid, de biztos nyereségéről.) A terjesztés irgalmatlanul nyomasztó gondjaiban is segít a könyvtár. Bérbe vehető (vagy egyébként is úton lévő) gépkocsijában elfér a teljes havi példányszám; könyvtári, könyvesbolti s egyéb kulturális kapcsolatai révén pedig jelentősen növelni tudjuk az árushelyek számát. De hogyan realizálódhat a mostani hatszori megjelenés helyett a tízszeri? (Ugyanakkora pénzösszegből persze.) Hát úgy, hogy a B/5-ös formátum helyett A/5-ösben; a mostani 112 oldal helyett 80 oldalon, s a mostani 1200 példányszám helyett csak 6-700 példányban jelenünk majd meg. - Létkérdés a - lényegében - havi megjelenés, mivel a kulturális lapok mostani, óriási versengésében a kéthavi folyóiratoknak alig (vagy aligha) lehetnek komoly esélyeik a túlélésre. Márpedig mi a túlélést akarjuk. Ennyivel tartozunk a lap több mint két évtizedes múltjának, olvasóközönségünknek, a megyének, ahol élünk - s magunknak is persze, akik meg vagyunk győződve arról, hogy az Új Forrás 221
