Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

IV. rész. A késő Kádár-korszak éveiben

amely az értékkiválasztás új alapokra helyezését és a minőség preferálását sürgeti.

Éppen most, ezekben a sanyarúan nehéz években lesz (van!) szükség leginkább arra, hogy az egyenlősdi (vagy félig-meddig egyenlősdi) szemlélet végre megszűnjék a kultúra, a közművelődés pártolásának, a pénzek szétosztásának területén is. Véget kell vetni az intézményi sovinizmusnak, s el kell érni, hogy szigorúan szakmai ismérvek alapján méressenek meg az egyes produkciók vagy egyes műhelyek, művelődési közösségek, a többet és magasabb színvonalon produkálók részesüljenek nagyobb anyagi támogatásban, hogy azután még magasabb szinten tudjanak produkálni. - Szorosan hozzátartozik persze ehhez a gyakorlathoz a rendszeres és kritikus elszámoltatás fázisa is, melynek során a kulturális és művelődési közösségek, műhelyek kötelesek számot adni munkájukról: meggyőzvén a mecénást arról, hogy jól sáfárkodtak a számukra biztosított anyagiakkal.

Ide kapcsolódik a téziseknek az a gondolata is, amely szerint „Meg kell teremteni városi, községi szinten a közösségi művelődésre fordított kiadások egységes kezelését. Az arányosabb közteherviselés érdekében törekedni kell a többféle forrásból való gazdálkodásra; ahol lehetséges városi és községi kulturális alapokat kell létrehozni.” - Ez az egységesítés - amelynek persze veszélyei is vannak - azt is jelenti - gondolom -, hogy az ellenőrzés, a minősítés, az elszámoltatás is egységes lesz, tehát átláthatóbbá válik a közművelődés működésének egész rendszere.

Ami most már a szűkebb házunk táját illeti.

Ebben az évben egy komplex fejlesztési- és reformtervet dolgoztunk ki, amelynek éppen az a lényege, hogy folyóiratunk, az Új Forrás néhány év alatt úgy váljék évente tízszer megjelenő - és ezzel az országos lapok első vonalába fölzárkózó - kulturális fórummá, hogy ezenközben e folyamat a költségvetés számára ne jelentsen aránytalanul nagy, tehát teljesíthetetlen dotálási feladatokat. Elmondhatom, hogy a szerkesztőségi és szerzői munkatársi gárda, a csapat máris olyan szakmai szinten áll, amely már most lehetővé tenné a minőségi ugrást. Persze eme örökös készenléti állapot, eme örökös bizonytalanság is komoly veszélyforrás: ha késlekedik a nagyobb feladat, törvényszerűen elkezdődik (hasonló esetben egyébként minden közösségben felbukkanó) egyfajta szellemi erózió, melynek következményei, szellemi veszteségei beláthatatlanok.

188