Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
IV. rész. A késő Kádár-korszak éveiben
Éppen ezért, e miatt is úgy véljük, hogy nem halogatható tovább folyóiratunk terjedelmi bővítése (mint első lépés); annál inkább nem, mivel ennek egy éves plusz kiadása nem lenne több, mint egyetlen gyenge technikai minőségben előállított (tartalmáról most nem is szólva!) könyv megjelentetése. A többféle forrásból gazdálkodás gyakorlata már bevált módszer folyóiratunk háza táján. Legfőbb mecénásunk a megyei tanács mellett több más intézménnyel, szervezettel is „üzleti” kapcsolatban állunk. E kapcsolatrendszernek leginkább két területen van eléggé nyilvánvaló és főként közművelődési szempontból jelentős újdonság-értéke. Az egyik terület az „Új Forrás Kör” működtetése, amely ebben az esztendőben több mint 20 rendezvényt jelentett Tatabánya városnak és a megye több városa számára. A másik terület a könyvkiadás (amelynek kapcsán azt is elmondhatjuk, hogy amit megtermeltünk, azt utolsó darabig el is tudjuk adni). Eddig 3 könyvet jelentettünk meg - igen jó országos sajtóvisszhang kíséretében és persze készülünk a következő kötetekre is. (E célból most éppen egy termelőszövetkezetet próbálunk mecénásnak megnyerni: úgy tűnik, sikerrel.) A legnehezebbnek mondott 1988-as évben pedig az Új Forrás eddigi legnagyobb közös kiadói vállalkozása fog realizálódni: a TIT Komárom Megyei Szervezete jóvoltából 12 ezer (!) példányban jelentetjük meg Németh László 200 levelét - az ünnepi könyvhét egyik nagy slágereként. Kedves Kollégák! Meggyőződésem, hogy a nehéz helyzet mindig is a legjavát hozza felszínre minden emberi tulajdonságnak. S ha ez így van, én egyáltalán nem vagyok borúlátó. Nem elsősorban a közelgő karácsony tesz derűlátóvá, hanem a hit a munkában, s a hit az emberi minőségben. Köszönöm a figyelmet! Tatabánya, 1987. dec. 21. Monostori Imre az Új Forrás főszerkesztője Persze, nemcsak „aktíva” ülésekre járok, hanem a lap irányítása, szervezése, szerkesztése mellett a folyóiratunk köré szervezett rendezvényeket is folyamatosan és „üzemszerűen” működtetem. Fönnmaradt - nyilván jelenteni kellett valahová - az 1987-ben lebonyolított rendezvényeink naptára. Ez a naptár az alábbiakat rögzíti. 189