Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

IV. rész. A késő Kádár-korszak éveiben

Különös gondot fordítok - hogy úgy mondjam, ezt most már megengedhetem magamnak, nem is szólva a dolgok létfontosságú elemeiről - a személyes kapcsolatok ápolására, erősítésére és gyarapítására. A nyolcvanas évek közepétől ott vagyok a legtöbb országos szakmai találkozón, eszmecserén, írószövetségi rendezvényen, tudományos konferencián. Az évtized végén (1987-ben) alakult Németh László Társaság rendezvényei isjelentős szellemi hozadékot jelentenek (az Új Forrásnak is). Megfordulok azokon a rendezvényeken, amelyek évről-évre ismétlődnek, ahol lényegében kialakultak a résztvevők körei, s ahol rendszeresen lehet találkozni barátokkal, szerzőtársakkal s új emberekkel. Néha én is szerepelek, előadok, hozzászólok.

Még a júniusi számunkban (1986-ot írunk) látott napvilágot Pozsgay Imre (az idő tájt a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára) egy előadása, amit az év elején tartott Balatonszabadiban a „Siómente Népfőiskolán”. Ennek az előadásnak a következő címet adtam: „A helyzet reformpárti”. A cikk szerzője - természetesen - erősen balanszíroz a „létező” szocializmus, valamint a gyökeres reform összekapcsolhatósága között, körül. Elmegy, eljut a még „publikálhatóan” kimondható végső pontig. S akinek van füle a hallásra (illetve hát szeme az olvasásra), világosan érzékelheti, hogy Pozsgay reformjai fontos stratégiai pontokon kérdőjelezik meg a fennálló rendszer további életképességét, következésképpen: létjogosultságát. Csak néhány kiragadott mondat a terjedelmes előadás szövegéből. Pl.: „még több szabadságra, még több demokráciára van szükségünk.” Továbbá: „Nem jó idők járnak a szocializmusra. Kelet-Európábán az utóbbi 10-15 évben nemcsak Magyar- országon voltak feszültségek és bajok, súlyos válságjelek vannak több kelet-európai országban”. Pozsgay Imre csak azokat tekinti ellenzékieknek, akik „a szocialista rendszeren kívül” keresik „a társadalmi problémákra a megoldást.” „Ez persze nem azt jelenti - tűzi hozzá -, hogy egyénileg minden szempontból elítélem, és leírt állampolgárnak tekintem őket. Ez csak a kisebbrendűségi kérdésektől, komplexusoktól elárasztott politikában lehetséges, ahol félnek minden más gondolattól.”

S közöljük mindezt másfél évvel a mi ‘ 84-es ügyünk után, és alig több, mint egy évvel az első lakiteleki találkozó előtt. Bizonyára ekként illik ide a mondás: továbbra is éreztük az „idők szelét”. S azt is érezhettük, hogy nemcsak talpon maradtunk 1984 után, de meg is őriztük az Új

184